Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Mézes-narancsos báránycsíkok

MME MME
4.3/5
30 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 4 kis narancs,
  • 40 dkg kicsontozott báránykaraj (szeletelve is kapható),
  • 2 evőkanál,
  • olaj,
  • só,
  • 1 evőkanál almaecet,
  • 2 evőkanál méz,
  • 1 kiskanál kukoricaliszt
  • A körethez:
  • 25 dkg vadrizzsel kevert párolt rizs

Elkészítés

Elkészítése: 2 narancs héját lereszeljük, levét kipréseljük. A maradék két narancsot kifilézzük, vagyis a gyümölcsöt meghámozzuk, majd kis tál fölött a gerezdeket elválasztó hártya mentén bevágunk, s a gyümölcshúst – a filéket – kiemeljük. Közben kicsöpögő levét a többi narancsléhez öntjük. A húst kisujjnyi csíkokra vágjuk, az olajon, nagy lángon, kevergetve 4 percig sütjük, majd kissé besózzuk. A narancslevet, az ecetet meg a mézet ráöntjük. A kukoricalisztet 1 deci vízzel simára keverjük, a narancsos-mézes levet besűrítjük. A narancsfiléket beleszórjuk, végül 2 percnyi forralás után párolt rizs, vad rizs keverékével kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss