Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Mézes-datolyás kalácskák

90 perc
mester
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: Legelőször a datolyát kimagozzuk, majd kisebb darabokra vágjuk, és egy tálkában felöntjük fél deci portóival, hagyjuk pihenni.

A tésztához a lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a tojássárgákat, a joghurtot és a mézet, egy csipetnyi sót, majd hozzáadjuk a szárított élesztőt is, és jól összedolgozzuk. Mikor a tészta már összeállt, hozzádolgozzuk a langyos, olvasztott vajat, és fényes, hólyagos tésztát gyúrunk. Hagyjuk pár percig pihenni letakarva, egy tiszta konyharuhával.

Majd munkalapon a kezünkkel kissé kilapítjuk, és a datolyát (ami időközben magába szívta a portóit) elosztjuk rajta, majd összehajtjuk, és belegyúrjuk a tésztába. Ha nagyon ragad, lisztezzük kissé. Mikor jól kidolgoztuk a tésztát, letakarva hagyjuk kelni 20 percig.

A megkelt tésztát átgyúrjuk, de már csak finoman. Elosztjuk 16 részre, előbb félbe vágjuk, majd a feleket is felezzük és így tovább. A darabokat egyenként rudakká sodorjuk, és kettesével, a két rúd egyik végét összenyomva, három tekeréssel összefonjuk, majd a másik végén is összenyomjuk a tésztát. A fonatokat sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük, konyharuhával letakarva 20-25 percig, langyos helyen kelesztjük.

Közben a sütőt előmelegítjük 190 fokra. Miután megkeltek a kalácskák, a tetejüket lekenjük tojássárgájával, és betesszük sülni az előmelegített sütőbe. Közepes lángon, 25-30 perc alatt aranyszínűre sütjük. Amint megsültek, rácsra téve hagyjuk őket kihűlni.

Ezek is érdekelhetnek