Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Mexikói lencsés hús

MME MME
4/5
75 perc
mester
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: A tisztított és előkészített füstölt húst olajozott fóliában süssük sütőben másfél órán át. Közben az átválogatott lencsét mossuk meg, majd szűrjük le. A csíkokra vágott szalonnát pirítsuk meg, adjuk hozzá az apróra szeletelt hagymát. Pároljuk aranysárgára. Keverjük hozzá a száraz lencsét, a finomra vágott fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk, egy percig pirítsuk. Annyi vízzel öntsük fel, hogy ellepje, majd egy órán át főzzük fedő alatt. Az utolsó öt percben adjuk hozzá a kockára szeletelt ananászt, a karikázott banánt és a darabolt újhagymát. Ügyeljünk rá, hogy ne legyen túl száraz a lencse, inkább eresszük fel főzés közben kevés vízzel. Ha túl vizes, magas lángon párologtassuk fedő nélkül. A sült sonkát szeleteljük vékonyra, helyezzük előmelegített tálra. Kanalazzuk rá a gyümölcsös lencsét. Díszítsük bébikukoricával. Frissen, forrón kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss