Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Mennyei halas saláta

MME MME
15 perc
egyszerű
megfizethető

Elkészítés

A saláta leveleit távolítsuk el a torzsájáról. A nagy leveleket tépkedjük kisebbre, a kis középső leveleket hagyjuk egészben. Ez után mindegyiket mossuk meg és csöpögtessük le.
A paradicsomot mossuk meg, csöpögtessük le, távolítsuk el a szárvégeket, majd szeleteljük fel.
A paprikát vágjuk félbe, a magházat távolítsuk el, a húsát mossuk meg, majd vágjuk csíkokra. A sárgarépát hámozzuk meg, mossuk meg, vágjuk keskeny csíkokra.
Az uborkát mossuk meg, töröljük meg, miután a végeit levágtuk, szeleteljük fel. A szardíniát vegyük ki a dobozból, és villával törjük össze. Az olajbogyót szükség szerint magozzuk ki, végül az előkészített hozzávalókat keverjük össze egy tálban.
Az öntethez a megpucolt fokhagymát apróra vagdalva keverjük el az ecettel, a sóval, a borssal és a cukorral. Kézi habverővel keverjük bele az olajat, majd adjuk hozzá és keverjük bele a bazsalikomot. Az öntetet vegyítsük el a hozzávalókkal. A salátát hagyjuk kicsit összeérni.

Megjegyzés

Ízlés szerint szórhatunk a salátára kis kockákra vágott sajtot is.
- MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss