Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Mediterrán saslik

165 szavazat
120 perc
átlagos
2 adag

Elkészítés

  1. A mediterrán saslikhoz először elkészítjük a pácot: az olajhoz keverjük a sót, a borsot, a pirospaprikát, az őrölt rozmaringot, az őrölt koriandert, a római köményt, a fokhagyma port, az oregánót, és a kakukkfüvet. 
  2. A csirkemellet kockára vágjuk, beleforgatjuk a fűszeres olajba. Lefedjük és legalább 1 órán át hagyjuk a hűtőben állni.
  3. Az ajvárhoz a padlizsánokat félbevágjuk, majd keresztben is bevagdossuk a húsukat egy késsel. Sózzuk és megkenjük olívaolajjal.
  4. A fokhagymát beletesszük egy darab alufóliába, megsózzuk, öntünk rá egy kevés olívaolajat és összecsomagoljuk a fóliát.
  5. A padlizsánokat, a becsomagolt fokhagymát és az egészben hagyott paradicsomot egy sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. Ha elférnek a kápia paprikák, akkor azokat is, ha nem, akkor külön tepsiben megsütjük őket a padlizsánok feletti rácson 180-200 fokon 30 percig.
  6. Miután minden megsült, és egy kicsit megpirult, kivesszük őket, és hagyunk mindent kihűlni. Utána a padlizsánt egy kanállal kikaparjuk, a megsült fokhagymáka-gerezdeket kinyomkodjuk a héjból, a paprikákat meghámozzuk, a csumájukat és a magházakat kivesszük, a paradicsom csumáját is eltávolítjuk. Minden sült zöldséget aprítóba teszünk a chili paprikával együtt és pürésítjük.
  7. A kész ajvárt átöntjük egy tálba, hozzáadjuk a megmaradt  olívaolajat, megózzuk, megborsozzuk és hozzákeverünk pár csepp citromlevet. 
  8. Közben az apró burgonyákat megkapargatjuk és sós vízben megfőzzük. A cukkiniket megmosssuk, ujjnyi vastagra karikázzuk, befűszerezzük kakukkfűvel, sóval és borssal. 
  9. A pácolt csirkemellet fanyársakra húzzuk és mehetnek a grillre. Alaposan megsütjük, picit le is pirítjuk a végén, majd félretesszük. 
  10. Ezután mehetnek a grillre a cukkini karikák is.
  11. A krumpli már megfőtt, így míg a cukkinik sülnek, egy serpenyőben vajat hevítünk, rászórjuk a friss, felvágott rozmaringot, majd rászedjük a lecsöpögtetett krumplikat és megpirítjuk.
  12. A nyársakat, a cukkinit, a burgonyát, az ajvárt és a friss salátát együtt tálaljuk.

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss