A ropogósra sütött levelestészta-lapok közé zárt, szilárdra dermedt vaníliás krém kicsik és nagyok kedvence. A krémes keletkezésének története a múlt homályába vész, annyi azonban biztos, hogy elődje az olaszok és a franciák körében is ismert millefoglie vagy mille-feuille (jelentése: ’ezer lap’) lehetett, amely több réteg leveles tészta közé töltött vaníliás krémből áll. A mille-feuille-t először egy 1651-ben megjelent szakácskönyv említi, ám igazán népszerűvé a sztárséf, Marie Antoine Carême idejében vált, amikor is Napóleon-torta néven kezdték árulni. Így terjedt el Európa-szerte. A régi magyar szakácskönyvek közül elsőként Czifra István 1840-ben megjelent kötete említi a mai krémes ősét. Dobos C. József már többféle sütemény megtöltésére használta a sárgakrémet, Magyar Elek Az ínyesmester szakácskönyve című kötete pedig mint krémes pitét említi meg a süteményt. A 20. században a krémes a magyar cukrászat egyik legnépszerűbb terméke lett.
Az első hazai krémes
Az első igazi krémes megalkotása a Ruszwurm cukrászda egykori tulajdonosának, Ruszwurm Vilmosnak a nevéhez fűződik. Ruszwurm az addig ismert recepten módosítva új, különleges krémest hozott létre azzal, hogy a krémet tojásfehérjéből vert hab helyett tejszínből készített habbal lazította. Ezt követően számos neves cukrászdában jelent meg a krémes. Így jött létre az Auguszt-krémes, vagy vált kedveltté a Hauer család által megalkotott sütemény. A magyar hagyományoknak megfelelően a sima krémes tetejét csupán porcukorral kell meghinteni, míg a francia krémesnek hívott változat tetejét vékony karamellfondant fedi.
.jpg)
.jpg)
