Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Másnapos vagy? Ezekkel az ételekkel és italokkal könnyebben túléled a macskajajt

default user icon
MME
Legyen szó bármilyen ünnepről, könnyen előfordul, hogy az ember több alkoholt fogyaszt a kelleténél, amire természetesen csak másnap, a szűnni nem akaró fejfájás és émelygés emlékeztet. Hosszú hétvége ide vagy oda, a szabadnapok száma bizony véges, és nem mindenki jelenthet beteget a munkahelyén. Ha megtörtént a baj, csak semmi pánik, hiszen jól megválasztott ételekkel és italokkal enyhíthetjük a fájdalmas panaszokat.

Mindenek előtt szeretnénk leszögezni, hogy a legjobb megoldás a másnaposság elkerülésére a megelőzés. Mielőtt iszogatni kezdenénk, együnk fehérjében gazdag ételeket, illetve minden pohár alkoholos ital után igyunk ugyanannyi vizet. Lefekvés előtt pedig szintén elengedhetetlen egy nagy pohár víz. Azonban ha mégis megtörtént a „baj" – mert kivel ne fordult volna már elő –, akkor a következő ételek és italok a segítségünkre lehetnek. 

Tojás

Főve, sütve, lágyan, keményen – mindegy, csak tojás legyen! Fehérjében és aminosavakban gazdag étel, ami segít enyhíteni a másnaposság kellemetlen tüneteit. Ha bírja a gyomrunk, készítsünk tükörtojást, mártogassuk a sárgáját teljes kiőrlésű pirítóssal.

Avokádó

Az egészséges zsírokban és rostokban gazdag avokádó a legjobb barátunk lesz a nehéz reggelen, hiszen nyugtatja a gyomrot, az igencsak megterhelt májat. Emellett remek káliumforrás (ami alkohol hatására csökkenhet a szervezetünkben).

Zabkása

Szigorúan vízzel készítve tökéletes a háborgó, ám üres gyomornak, és energiával látja el a testünket az előttünk álló nehéz napon. Nem emeli meg hirtelen a vércukorszintünket, sőt, segít stabilizálni azt. B-vitaminban gazdag táplálék, ami szintén fontos vitamin a májnak, plusz feltölt energiával.

Banán

Szintén a kálium visszapótlásában segíti a szervezetet. Ráadásul könnyen emészthető gyümölcsként nyugtatja a kavargó gyomrot, ugyanakkor magnéziumban is gazdag, ami izomerősítő ásványi anyag: ez pedig kifejezetten jól jön, mikor nagyon gyengének érezzük magunkat…

Spárga

Segít lebontani a méreganyagokat, hozzájárulva, hogy gyorsabban múljon a kínzó fejfájás és hányinger.

Zöldség- és gyümölcslevek

Legszívesebben kávéval próbálnánk elűzni a fejfájást és az ólmos fáradtságot, de sokkal jobbat teszünk a szervezetünknek egy vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag zöldség- vagy gyümölcslével. A lényeg, hogy legyen C- és B-vitaminban gazdag, ezek ugyanis támogatják a máj munkáját. Ráadásul a gyümölcscukor, a fruktóz segít, hogy a vérünkből gyorsabban ürüljön ki a sok alkohol. Készítsünk energetizáló levet kígyóuborkából, almából, zellerből, kelkáposztából és gyömbérből. Ha nincs időnk (vagy inkább energiánk) elkészíteni ezt az italt, facsarjuk egy citrom levét egy pohár vízbe, gyors megoldásként ez is sokat segíthet.

HIDEG JOGHURTOS UBORKALEVES >>> 

Joghurt

A vércukorszintet kiegyensúlyozó fehérjében, kalciumban gazdag, ráadásul a benne található baktériumok nyugtatják a gyomrot, a bélrendszert.

Kókuszvíz

A legfontosabb teendőnk: hidratálni, hidratálni, hidratálni. Természetesen jó a sima csapvíz is, a kókuszvízben azonban több az elektrolit, ami felgyorsítja a regenerációt.

Paradicsomlé

Fokozza a májfunkciót, így segíti az alkohol gyorsabb lebomlását a szervezetben.

Gyömbértea

Nyugtatja a gyomrot. Egy kis mézzel édesítve felturbózhatjuk a hatását, hiszen enyhíti a fejfájást, plusz a mézben található fruktóz segíti az alkohol feldolgozását.

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss