Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Mamó

Én leginkább az anyai nagymamámra emlékszem, Mamóra, akit valamiért anno így neveztem el, és egyértelmű volt, hogy az unokatesóim már csak így nevezhették.

Egy körgangos házban élt a IX. kerületben... és a miénk volt az egész! Az elemeti gangon bringáztunk, lavórban pacsáltunk (hol volt akkor még a felfújhatós gyerekpancsoló?), húztuk a csattogós lepkét,  ...és főztünk.

Mindig. A konyha ablaka szintén a gangra nyílt - szemmel tartott minket, mi pedig sokszor besettenkedtünk, annyira csábítóak voltak az illatok... a legegyszerűbb ételeké is... Mindig volt süti. Remek fánksütők voltunk... igaz, sohasem lett kerek, inkább figurákra hasonlítottak, hiszen az sokkal izgalmasabb, de ugyanolyan finom.

Mindig mesélt hozzá... huszárcsapatunk volt, egészséget védő hagymakatonáink (hogy másként vett volna rá minket, hogy mennyiségben együk?), és persze gyógyító paradicsomunk, meg kacsával beszélgető gombánk.

A legjobban a rizsfelfújtat szerettük - és mi, akik randalíroztunk egész nap, bírtuk a kényeztetést. Az ágyba hozott kaját - és sohasem gondoltunk arra, hogy talán nem is annyira könnyű ezt mosolyogva tenni... fájó tagokkal, egyre idősebben.

Ültünk az ágyban, túl a délutáni alváson, és Mamó megjelent a kezében két tányérral, rajta a felfújt, jó kis házi málnaszörrel... egyikünk sem ugrott, hogy elvegye, néztük, ahogy közeledett felénk, aztán stabil pontként kinézte a két szék közötti kis asztalt, ahova le akarta tenni a tányérokat... miközben gondosan leereszkedett... csak éppen nem a puffra, hanem az üres sporttáskára.

A felfújtak a lekváros felükkel landoltak a szőnyegen - hogy másként persze! ...és gurultunk! Mi ketten a nevetéstől, Mamó a méregtől... és jött a kergetőzés! Mert hát milyen dolog kinevetni a nagyanyátokat! Ebadta kölykei! Kerített egy fakanalat, ami rémesen murissá tette - már csak azért, mert a teteje egyszer elégett, és emiatt elég furcsa alakja volt... és hát hogy lehetne félelmetes, ha egyszer sem kaptunk ki, és előző nap a fakanál éppen kalózkapitány volt a konyhai mesében!

Beszorultunk a sarokba, az öcsém mögöttem, mindketten könnyekben - a nevetéstől, Mamó előttünk, kipirulva, mérgesen... miután a x. kört tettük meg a lakásban. Kifulladva... tudtuk, hogy nincs tovább, de nem tudtuk abbahagyni a kacagást. És az én félelmetes, 150 centis nagymamám, a rettenetes fakanállal a kezében, kifakadt! Kacagott velünk... és ez annyira megmaradt.

Szegények voltunk - de jól éltünk. Bármennyire is hülyén hangzik! Mindig boldog voltam Nála, meleg volt és süti-illat, és visszahozhatatlan cseresznyebefőtt, ami miatt én a mai napig szívesebben eszem gyümölcsöt a húsokhoz, mint savanyúságot.

Imádtam - és nem lett volna olyan a gyerekkorom, ha ő nincs.

... és azóta sem ettem olyan isteni krumplifőzeléket, amilyet csak ő tudott.

Ezek is érdekelhetnek

Friss