Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Málnás tartelette

MME MME
60 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: 1. Őröljük meg mixerben a pirított mandulát. Gyúrjuk a kis darabokra vágott vajat, 5 dkg porcukrot, az őrölt mandulát, a lisztet, a tojássárgáját és 4 evőkanál vizet össze, hogy homogén masszát kapjunk. Készítsünk belőle golyót, és fóliába csomagolva pihentessük 15 percig hűtőszekrényben.

2. Melegítsük elő a sütőt 210 fokra. A tésztát nyújtsuk ki, és szurkáljuk meg néhány helyen villával. Hintsük meg a kivajazott kis tortaformákat liszttel, béleljük ki a tésztával, és helyezzük be a sütőbe. 10 perc elteltével vegyük vissza a hőmérsékletet 180 fokra, és süssük a tortácskákat még 10 percig. Vegyük ki a sütőből, és hagyjuk őket kihűlni.

3. A maradék porcukrot keverjük össze a krémsajttal. Egyenletesenosszuk el a krémet a tésztakosarakban, tegyük rá a málnát, és ízlés szerint szórjuk meg porcukorral. Tálalásig tároljuk hidegen.

Megjegyzés

Ha nem áll rendelkezésünkre tartelette forma, használhatunk muffinformákat is.

Fotó: Philadelphia - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss