Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Mákos piskótarolád almás mascarponekrémmel

60 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A piskótához (gáztepsihez):
  • 4 db tojás (közepes)
  • 12,5 dkg porcukor
  • 12,5 dkg liszt
  • 2 evőkanál egész mák
  • 2 evőkanál forró víz
  • 1 teáskanál vanília-aroma
  • Az almás mascarponekrémhez:
  • 3-4 db alma
  • 2 evőkanál méz
  • 2 evőkanál kristálycukor
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 25 dkg mascarpone
  • 15 dkg porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 2 dl habtejszín

Elkészítés

Elkészítés: Tegyük bele egy keverőtálba a porcukrot, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és kezdjük el robotgéppel habosra keverni. Addig keverjük, hogy legalább háromszorosára nőjön. Ekkor állandó keverés mellett adjuk hozzá a vanília-aromát, az egész mákot, majd kanalanként a forró vizet, és keverjük még 1-2 percig. Ezután a lisztet szitáljuk a tojásos keverékhez, és keverőlapáttal keverjük óvatosan össze. (SÜTŐPOR NEM KELL BELE!!!)

Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd kanalazzuk rá a masszát, és egyenletesen simítsuk el. Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 10-15 perc alatt készre (én légkeverésnél 150 fokon, 10 percig sütöttem).

A sütőből kivéve borítsuk rá a tésztát egy liszttel vékonyan megszórt sütőpapírra, óvatosan húzzuk le a forró tésztáról a sütőpapírt, majd takarjuk le egy nyirkos konyharuhával (a bevizesített konyharuhát alaposan csavarjuk ki, hogy éppen csak nyirkos legyen). Letakarva hagyjuk a tésztát langyosra hűlni, majd vegyük le a konyharuhát, és a sütőpapír segítségével csavarjuk fel.

Az almákat hámozzuk meg, vágjuk ki a magházat, aprítsuk kisebb kockára. Egy serpenyőbe öntsük bele a mézet és a cukrot, kevergetve karamellizáljuk pár pillanatig. Adjuk hozzá a felkockázott almát, szórjuk meg az őrölt fahéjjal, és néha megkeverve pároljuk puhára. Ezután hűtsük ki, majd villával törjük össze, mielőtt a krémhez adnánk (ízlés szerint le is turmixolhatjuk, de én jobban szeretem, ha kisebb almadarabkák maradnak a krémben).

A mascarponét keverjük simára a porcukorral, a vaníliás cukorral és a reszelt citromhéjjal, majd apránként keverjük hozzá az almát is. A habtejszínt verjük kemény habbá, majd óvatosan keverjük hozzá az almás mascarponekrémhez.

A teljesen kihűlt tésztát tekerjük ki a sütőpapírból, majd kanalazzuk rá a krém több mint felét. Egyenletesen kenjük el egy spatula segítségével, majd óvatosan tekerjük fel a tésztát. A maradék krémmel vonjuk be a roládot kívülről is, majd tegyük be a hűtőbe, hogy a krém kellően megdermedjen, és az ízek összeérjenek.

Tálalás előtt vegyük ki a roládot a hűtőből, majd éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel.

Ezek is érdekelhetnek

Friss