Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Magyaros sajttorta, ahogy Gáspár Bea készíti

MME MME
60 perc
mester
megfizethető
12 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. Egy 20 centi átmérőjű kapcsos tortaformát kizsírozunk. A maradék zsírt felolvasztjuk, és belekeverjük a morzsásra tört kekszbe. Csipetnyi sóval ízesítjük, majd a forma aljába nyomkodjuk. Ha kell, kanállal jól ellapogatjuk, hogy szilárd legyen. Ezután előmelegített 180 °C-os sütőben kb. 10 perc alatt elősütjük.
  2. A töltelékhez a kolbász bőrét lehúzzuk, a belsejét felaprítjuk, és a zsíron megsütjük, majd aprítóval összezúzzuk.
  3. A túrót és a tejfölt robotgéppel simára keverjük, aztán a tojásokkal tovább krémesítjük. Csipetnyi köménnyel, sóval, őrölt borssal és pirospaprikával, valamint a finomra aprított kaporral fűszerezzük, és beledolgozzuk a kolbászos morzsalékot is, majd a kekszes alapra simítjuk. Magas falú tepsibe egy pohár vizet öntünk, és beleállítjuk az alufóliával betekert tortaformát. A sütő legalsó részén sütjük, 180 °C-on kb. 1 órát, amíg megnem szilárdul a torta.
  4. Mivel elég laktató, kitűnő kísérője lehet tartalmas leveseknek, de főfogásként vagy vendégváró finomságként is kínálhatjuk.

ROPOGÓS HÉJÚ CIGÁNYKENYÉR (BODAG), AHOGY GÁSPÁR BEA KÉSZÍTI >>> 

KRÉMES TEJBEGRÍZ, AHOGY GÁSPÁR BEA SZERETI >>> 

Megjegyzés

Recept és fotó: Boook Kiadó/ Bea konyhája receptkönyv, - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss