Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Limoncello házilag (citromlikőr)

120 perc
mester
költséges
4 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A citromokat forró, folyó víz alatt gondosan megmossuk, egy burgonyahámozóval vékonyan lehántjuk a héjukat, és egy csatos üvegbe szórjuk. Ráöntjük az alkoholt, légmentesen lezárjuk, és legalább 30 napig érleljük. Közben néha rázogatjuk, majd leszűrjük.
  2. A vizet a cukorral szirup sűrűségűvé főzzük, majd hagyjuk kihűlni. Összekeverjük a citromos alkohollal és újabb 30 napig érleljük, közben gyakran felrázzuk.
  3. Sűrű szövésű vászon-textilszalvétán keresztül átszűrjük a keveréket, palackokba töltjük, és legalább 4 hétre hűvös, sötét helyre tesszük. 

Megjegyzés

1,7 literhez.

Ha a likőr tetején sárga hártya képződik (a citromhéj maradékaként), többször átszűrhetjük. A likőr színe attól függ, mennyire volt sárga a citrom. Étkezés után, jól behűtve, likőrös pohárkákban kínáljuk. Egy olasz gasztrokönyv sorozat révén sikerült a receptet beszereznem, és tökéletesen sikerült. Azóta már jártam Caprin és Sorrentóban is, és nem csak kóstoltam, hanem vettem, de citromot és alkoholt is vásároltam hozzá, hogy újra elkészíthessem. - zsuzsamama56

Ezek is érdekelhetnek

Friss