Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

A Lidl minden vásárlóját érinti a cég változtatása: lehet, hogy még észre se vetted

Apró, ám annál hasznosabb újítást vezetett be a Lidl. A német diszkontlánc magyar reklámújságjaiban ezentúl a termékeknél az árak és egyéb termékjellemzők mellett ott szerepel majd még egy fontos információ is.

A kötelező üvegvisszaváltási rendszer idén év elején indult, ám sokáig nem kerültek a boltok polcaira olyan termékek, melyek csomagolása visszaváltható lett volna. Az új rendszer szerint betétdíjas italcsomagolások közül az elsők tavasszal jelentek meg, és nemrég az egyik legnagyobb hazai italgyártó, a Szentkirályi is elkezdte bevezetni az újfajta csomagolását, mely érinti az ásványvíz mellett többek között a Pepsi termékeit is. A gyártók júliusig kaptak haladékot, ez a határidő pedig vészesen közeledik.

Az egyszer használatos műanyag palackok mellett a fémből és üvegből készült italos csomagolások is betétdíjasak lesznek, melyekért 50 forinttal többek kell majd fizessünk a kasszáknál. Ezt az összeget azonban visszakapjuk, ha a palackokat, üvegeket és fémdobozokat visszavisszük a boltokba és elhelyezzük a MOHU automatáiban. A visszaváltott üvegekért ugyanis pénzt kapunk.

Mivel még nem mindegyik termék betétdíjas, a boltok igyekeznek felhívni a vásárlók figyelmét, melyek azok, melyekért 50 forinttal többet kell fizetni. A boltokban található árcédulákon is feltüntetik a visszaváltós emblémát, a Lidl pedig mostantól az akciós újságjában is elhelyezi a logót azon termékek mellé, melyek ezentúl betétdíjasak. Ez egy fontos újítás és plusz információ, ami segíti a vásárlókat.

Borítókép: Shutterstock

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek