Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Leveles tészta sósan és édesen - ha csak 5 perced van főzni

Az életmentő, gyors alapanyagok sorában előkelő helyet foglal el a leveles tészta, amelyből rengeteg fogást készíthetünk, viszonylag tempósan.

A leveles tésztából szerencsére egyre többféle kapható, míg egy évtizede csak fagyasztott változatban juthattunk hozzá, ma már azonnal használható, sósabb és édesebb friss válfajai szinte minden nagyobb bolt hűtőpolcain megtalálhatóak.

A leveles tésztából klassz reggeliket kreálhatunk. Semmi más dolgunk nincs, mint a friss tésztát nagyobb négyzetekre vágni, majd az olajjal finoman kikent muffinsütő kapszlijába helyezni, finoman belenyomkodni, s felvágottal, sajttal megtölteni, majd egy tojást ráütni. Az egész mehet is a sütőbe, s nagyjából 20 perc múlva már kész is a pazar reggeli, akár nyolc főre.

A különféle főzelékek mellé szintén kínálható ilyen kosárka, sőt attól függően, hogy mit töltünk bele, a sós sütemények között is megállja a helyét. Jó megoldás lehet például, ha sűrű, jó fokhagymásan elkészített, tojással elkevert spenótot teszünk bele, s azzal sütjük össze.

A leveles tésztát csíkokra vágva is kisüthetjük. Egy kis mediterrán fűszer a tetejére és máris kész a tökéletes kísérője a paradicsomlevesnek. Ha sajttal hintjük meg, akkor pedig bármilyen más krémleveshez vagy akár salátához is kínálhatjuk.

A sajttal, köménnyel vagy magvakkal hintett leveles tészta a hirtelen jött vendégek várásához is tökéletes. A kinyújtott leveles tésztát csak meg kell kenni egy elhabart tojással, ha olyan az alap, akkor finoman meg kell sózni, s már mehetnek is rá a különféle magok, szezámmag, lenmag, tökmag, ami épp akad. Ezután késsel vagy derelyevágóval csíkokra kell szabni, s pillanatok alatt megsülnek az ízletes, ropogós rudak.

Édes formában is könnyedén elkészíthetünk belőle szinte bármit. A kinyújtott lapot megkenhetjük kakaós krémmel, majd feltekerve csigákat szelhetünk belőle. A háromszögre vágott, feltekert tésztából afféle croissant születhet, míg a kinyújtott, vajkrémmel vagy édes sajtkrémmel megkent és gyümölccsel gazdagon megpakolt leveles tészta pillanatok alatt pitévé nemesedhet.

Ezek is érdekelhetnek

Friss