Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Lehet fogyni a joghurtdiétával? - Íme a dietetikus véleménye

default user icon
MME
Próbáld ki a 3-5 napos joghurtdiétát, amely segíthet a bélflóra helyretételében és még a fogyást is beindíthatja. Fülöp Lili dietetikus elmondja, mire figyelj a diéta során.

Erre figyelj!

A joghurtdiétánál fontos, hogy lassan egyél, rágj meg alaposan minden falatot, közben pedig a jótékony tejsavbaktériumok segítenek helyreállítani a sérült bélflórát, ezzel helyrebillentve az emésztést. Öt napig minden reggel natúr joghurtot fogyassz reggelire néhány evőkanál zabpehellyel vagy cukormentes granolával, ugyanis a vízben oldódó rostok – mint például a zabpehelyben található béta-glükán – a bélflóra egyensúlyáért is felelnek, fontos táplálékuk az itt található jótékony baktériumtörzseknek (például a bifidobaktériumoknak vagy a lactobacillusoknak), de megfelelő mennyiségben fogyasztva a koleszterinszintünkre is jótékonyan hatnak.

Ezt ne hagyd ki!

Fontos, hogy a joghurtdiéta mellett naponta minimum két liter vizet fogyassz el! Ezt a kiegyensúlyozott diétát, az egészséges táplálkozás szabályait figyelembe véve (link az egészséges táplálkozás kisokosra) akár tovább is tarthatod!

Milyen joghurtot válassz?

Fontos, hogy élőforrás natúr joghurtot válassz (a csomagoláson fel van tüntetve, ez sosem a magas hőmérsékleten hőkezelt verzió) a csábító gyümölcsös joghurtokat fogyókúra esetén érdemes háttérbe szorítani a magas cukortartalom miatt.

1. NAP

EBÉD: Zöldségkrémleves és grillezett csirkemell, paradicsomos rukkolasalátával

Zöldségkrémleves: 1 teáskanál olajon üvegesre párolunk 1 fej kockára vágott hagymát és 1 gerezd fokhagymát. Hozzáadunk 20 dkg karikára vágott cukkinit, 1 szál sárgarépát és 1 piros húsú paprikát. Felöntjük 2,5 dl alaplével és megfõzzük majd összeturmixoljuk. 0,5 dl joghurtot vagy növényi joghurtot zúzott fokhagymával, 1-1 teáskanál reszelt parmezánnal és darált mandulával kikeverünk. A levest a joghurtkrémmel díszítve kínáljuk.

UZSONNA: Gyümölcskehely

1 kisebb banánt megtisztítunk és felaprítunk. Hozzáadunk 1 maréknyi mirelit vegyes bogyós gyümölcsöt (eper, málna, ribizli, szeder stb), majd 1 dl joghurttal kikeverjük.

VACSORA: 1 tenyérnyi szelet teljes kiőrlésű kenyér, sovány sonka, light mozzarella, paprikával

2. NAP

EBÉD: Tárkonyos csirkeragu  leves és Gyümölcsös omlett

Az omletthez 2 tojást szétválasztunk. A fehérjét kemény habbá verjük, majd belekeverjük a sárgáját. A tojásmasszát zsiradék nélkül, teflonserpenyőben megsütjük. 1 dl joghurtot édesítőszerrel és néhány csepp citromlével kikeverünk. Beleforgatunk 15 dkg mirelit málnát. Az omlettet megtöltjük a gyümölcsös joghurttal.

VACSORA: Szárnyassaláta

Kockára vágunk 8 dkg pulykamellsonkát. Meghámozunk és vékonyan felszeletelünk egy friss körtét. Összekeverjük 1 fej salátával. 1 dl joghurtot friss zöldfűszerekkel és curryvel ízesítünk, majd a salátára öntjük. 2 vékony szelet bagetttel fogyasztjuk.

3. NAP

EBÉD: Rozmaringos burgonya zöldséges joghurttal

20 dkg burgonyát héjában megfőzünk. Meghámozzuk, félbevágjuk. 1 teáskanál olajon megpirítjuk, sóval, borssal, rozmaringgal ízesítjük. 1 dl joghurtot pritaminpürével ízesítünk, majd belekeverünk 1-1 kockára vágott zöldpaprikát, paradicsomot és lila hagymát. A zöldséges joghurtot a pirított burgonyára öntjük.

UZSONNA: Néhány szem korpás keksz, almával és sovány sajttal

VACSORA: 2 tojásos rántotta (kevés olajon), 1 szelet teljes kiőrlésű toastkenyérrel és uborkával

4. NAP

EBÉD: Fóliában sült hal bulgurral

15 dkg tengeri halfilét megsózunk, borsozunk, nagy alufólialapra fektetjük. Ráhalmozunk 12-12 dkg reszelt sárgarépát és karalábét. Beborítjuk 1/2 szál felkarikázott póréval. 0,5 dl joghurtot kikeverünk 1 teáskanál tejföllel. Sóval, citromborssal, friss zöldfűszerekkel ízesítjük és a zöldséges halra öntjük. A fóliát lezárjuk, és forró sütõben 15 percig sütjük. A bulgurt a csomagolás szerint megfőzzük.

UZSONNA: Gyümölcsturmix

1 db meghámozott almát összeturmixolunk 1 dl joghurttal és 15 dkg mirelit ribizlivel.

VACSORA: Paradicsomos light mozzarella saláta, 3 db rozsos lapkenyérrel

5. NAP

EBÉD: Borsófőzelék (joghurtos habarással)  tükörtojással

UZSONNA: Müzli sütve

1 dl joghurtot kikeverünk 2 evőkanál zabpehellyel. Ízlés szerint édesítőszerrel és citromlével ízesítjük. 25 dkg mirelit vegyes bogyós gyümölcsöt (eper, málna, ribizli, szeder stb.) tûzálló tálba halmozunk, ráöntjük a krémet, és forró sütőben 6-8 percig sütjük.

VACSORA: Zöldségtál sonkás öntettel

12 dkg főtt burgonyát felkarikázunk. Tálra rendezzük 10 dkg félbevágott koktélparadicsommal, 1 csíkokra vágott zöldpaprikával és 20 dkg felszeletelt kígyóuborkával. 0,5 dl joghurtot kikeverünk, 5 dkg magas hústartalmú apróra szeletelt sonkafélével, apróra vágott petrezselyemmel, snidlinggel, sóval, borssal. A mártást a zöldségekre öntjük.

Fülöp Lili, dietetikus 

4 FITNESZBAKI, AMI MIATT NEM TUDSZ LEFOGYNI >>> 

LEHET FOGYNI CITROMMAL – MIT MOND A DIETETIKUS? >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss