Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Lecsapott az internet Szoboszlai Dominik zúzapörköltjére

default user icon
MME
Szoboszlai Dominik vasárnap óta már hivatalosan is a Liverpool FC focistája. A 22 éves középpályás klubváltásáról a nagy múltú angol klub közösségi oldala számolt be vasárnap délután. A játékos szigorú étrendjéről a Mindmegette is írt egy korábbi cikkében, ám mostanra az is kiderült, hogy mi a kedvenc étele. A magyar szurkolók erre azonnal felkapták a fejüket, és beindult a mémgyár.

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik az RB Leipzigtől a Liverpool FC-hez igazolt. A játékosnak a 8-as lesz a mezszáma, étrendjét pedig egy fiatal nő, Mona Nemmer, a Liverpool étkezési tanácsadója állítja majd össze.

 
Eddig annyit tudunk, hogy a húsokat minimális fűszerezéssel készítik el a Pool csapattagjainak. Az olajban sütés kizárt, párolt húsokat fogyasztanak a játékosok. Nemmer a halat és vadat Skóciából, a többi húsfélét pedig a közelben lévő, szabadon tartott biogazdaságokból szerzi be. A futballisták szénhidrátként legtöbbször rizst és burgonyát esznek, az étkezések mellé sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanak. A Liverpool csapatkonyháján a játékosok rendelkezésére áll egy gyümölcscentrifuga, hogy frissen facsart leveket igyanak, ezenkívül mindig van az étkezőben kitéve dióféle, granola és egy salátás részleg is. Szoboszlaiék nem ehetnek előregyártott készételeket és mártásokat sem. A salátaönteteket, szószokat is a Liverpool konyháján készítik el nekik. A desszertekhez pedig mandulatejet, kiváló minőségű kakaót és melaszt használnak.

 

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, édesapja, Szoboszlai Zsolt és menedzsere, Esterházy Mátyás szűk körű sajtótájékoztatót tartottak kedden este. A találkozón Dominik újságírói kérdésekre adott válaszából kiderült, jelenlegi célja az, hogy címeket nyerjen, ha lehet, minél többet. Hozzátette, hogy az ezzel járó pénz egyáltalán nem motiválja, viszont az annál inkább, hogy Európa Ligát nyerjen a Liverpoollal. Kiemelte, hogy soha nem fog megváltozni attól, hogy mennyi pénzt keres, és nem jár továbbra sem puccos étterembe.

„Ugyanúgy el fogok menni a kamionos barátommal a kifőzdébe és megeszünk egy nagy adag zúzapörköltet nokedlivel, mert az a kedvencem. És annyira jól fogom ettől is érezni magam, mintha a pályán lennék" – mondta Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, vasárnap óta pedig a Premier League-ben szereplő Liverpool támadó középpályása. A magyar szurkolók abban a pillanatban felkapták a fejüket, amint a fiatal játékos megnevezte kedvenc ételét, és azonnal beindult a mémgyár.

Mi pedig küldünk egy tuti receptet is hozzá, és várjuk Szobót egy zúzapörire a Mindmegettéhez.

ZÚZAPÖRKÖLT

Hozzávalók:

  • 50 dkg csirkezúza
  • 3 fej vöröshagyma (kisebb)
  • 5 gerezd fokhagyma
  • őrölt kömény
  • bors
  • pirospaprika
  • füstölt pirospaprika
  • csípős pirospaprika
  • 1 db paradicsom
  • 1 db paprika
  • 2 ek. zsír
  • 10 dkg kolozsvári szalonna

Elkészítés:

  1. A zúzapörkölthöz megtisztítjuk a zúzát, majd a vékony részeknél mindet kettévágjuk. Ha ezzel elkészültünk, megmossuk, majd hagyjuk lecsepegni.
  2. A pörkölthöz a zöldségeket meghámozzuk és felaprítjuk, a szalonnát felkockázzuk.
  3. Kevés zsíron megpirítjuk a szalonnát, majd ha aranybarnára pirult, a hagymát is hozzáadjuk. Ha üvegessé vált a hagyma, jöhet a só, a bors, az őrölt fűszerkömény, a paradicsom, a paprika, majd 4-5 perc után a zúza is.
  4. Picit megpirítjuk a zúzát, azután sózzuk, borsozzuk. Miután kifehéredett, felöntjük egy kevés vízzel, majd megszórjuk a csípős, a füstölt és a csemegepaprikával.
  5. Fedő alatt, közepes lángon, néha megkeverve, és ha szükséges, a vizet pótolva készre főzzük 1,5-2 óra alatt. Nagyjából 15 perccel a vége előtt a fokhagymát is hozzáadjuk. Tarhonyával tálaljuk.

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss