Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Különleges töltött káposzta

120 perc
mester
átlagos

Elkészítés

Elkészítés: A darált húst összedolgozzuk a rizzsel, a tojással, a kockára vágott füstölt főtt tarjával, az összeturmixolt hagymával, fűszerezzük sóval, borssal, ételízesítővel, majorannával, oregánóval és petrezselyemmel.

A káposzta szélső, sérült leveleit levágjuk, torzsát éles késsel kivágjuk (úgy, hogy a fej egészben maradjon). Nagy fazékban vizet forralunk, teszünk bele sót, köménymagot, valamint a káposztafejet (torzsanyílással lefelé). A káposztát a vízben kb. 20 percig főzzük (közben villával a káposztaleveleket részben lefejthetjük). A káposztát kiemeljük a vízből, a torzsanyílással lefelé egy tányérra rakjuk (hasonlóan kiszedjük a már levált leveleket is). Ha kissé kihűlt a káposzta, a leveleket leszedjük, a szélső levelek vastagabb részét kivágjuk vagy lelaposítjuk, hogy könnyen feltekerhető legyen.

Minden levélre (a nagyobbakat vágjuk ketté) 1-1 púpozott evőkanál darált húsos tölteléket teszünk. A levelek két szélét behajtjuk, majd feszesen, de nem túl szorosan feltekerjük és formázzuk.

Az alaplevet elkeverjük a paradicsompürével, esetleg ízesíthetjük sóval, kevés cukorral és felöntjük a káposztát úgy, hogy a lé a tekercseket ellepje. Az ételt fedő alatt lassú tűzön (kb. 1,5 óra alatt) megfőzzük.

Tejföllel tálaljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss