Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Krumplisaláta - ahogy Ernő készíti

MME MME
1 2.7/5
60 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, hagyjuk kihűlni. A tojást megfőzzük, hagyjuk kihűlni, megtisztítjuk. A vöröshagymát meghámozzuk, nagyon vékonyan félkarikákra felszeljük, és egy tűzálló tálba vagy lábosba tesszük. 1 liter forrásban lévő vízzel leöntjük és azonnal lefedjük, kb. 10 percig nem nyúlunk hozzá. Ezalatt a burgonyát felkarikázzuk. A forrázott hagymát ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk az ecetet, és belekeverjük a tejfölt is. A tojásokat a tojásszeletelőben előszőr keresztben, majd hosszában felvágjuk, (így gyakorlatilag egyenletesen felkockáztuk őket), s a salátához adjuk. Ha már majdnem kihűlt, beletesszük a burgonyát. Óvatosan elkeverjük, ügyelve, hogy ne törjük össze a tojást és a burgonyát. Megkóstoljuk, s ha valamiből még kevés lenne benne - ecet, só vagy bors- ízesítjük. Legalább 2 órára - de a legjobb, ha egy éjszakára - a hűtőbe tesszük, így összeérnek az ízek. Tálaláskor őrölt fűszerpaprikával fioman megszórjuk. Köretként, salátaként húsokhoz, de önálló ételként is fogyaszthatjuk.

Megjegyzés

A vöröshagymát azért forrázom le, hogy elvegyem a kellemetlen, erős szagát, de mivel a forrázó víz az öntet alapja, ezért az ízek az ételben maradnak. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss