Elkészítés: A tojásokat keményre főzzük, meghámozzuk, 4 felé vágjuk, félretesszük.
A burgonyapüréhez a burgonyát megpucoljuk, daraboljuk, majd megfőzzük sós vízben. Amikor puha, leöntjük róla a vizet, hozzáadjuk a vajat, és összetörtjük. Megkóstoljuk, ha szükséges, még sózzuk. Félretesszük ezt is.
A póréhagymát hosszában félbevágjuk és megmossuk. Majd feldaraboljuk. A vajat és az olajat összemelegítjük, beletesszük a hagymát, sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt megfonnyasztjuk, szintén félretesszük.
A sajtmártás alapja a besamel mártás. A vajat felolvasztjuk, majd beletesszük a lisztet, folyamatos keverés közben. Össze fog állni, de nem kell megijedni. Ekkor felöntjük a tejjel (én apránként szoktam), és csomómentesre keverjük, ha nem lesz csomómentes, akkor majd a végén átszűrjük vagy botmixerrel simára mixeljük. :) Folyamatos keverés mellett főzzük, míg besűrűsödik. Ekkor ízesítjük sóval és őrölt szerecsendióval, és még 2-3 percig főzzük. A reszelt sajtot is beletesszük, és addig főzzük, míg a sajt teljesen elolvad. Ha csomós, most lehet átszűrni vagy mixelni.
Az összeállítás nagyon egyszerű. A tört burgonya felét egy jénai tál vagy tepsi aljába tesszük és elegyengetjük. Erre rátesszük a hagyma felét, majd 4 tojást szépen sorban. Leöntjük a sajtmártás felével, és újra kezdjük a rétegezést a megmaradt hozzávalókkal. Tehát újból burgonya, majd hagyma, tojás és végül a sajtmártás következik. A reszelt sajttal megszórjuk, rátesszük a jénai tetejét vagy alufóliával lefedjük.
Előmelegített sütőben 40-45 percig sütjük. Ha nem melegítjük elő a sütőt, kicsit tovább. Akkor jó, ha elkezd kicsit pirulni a teteje, ezt elérhetjük úgy is, hogy a sütés vége felé levesszük az alufóliát vagy jénai tetőt, és úgy sütjük készre.
Pirítós kenyérrel kínáljuk. Jó étvágyat!
Szeretnél értesülni a Mindmegette legfrissebb receptjeiről? Érdekel a gasztronómia világa? Iratkozz fel most heti hírlevelünkre!
Feliratkozom a hírlevélre