Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kovászos uborka fűszeresen

120 perc
egyszerű
olcsó
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: Az uborkákat jól megmosom, ha olyan friss lenne, hogy a végén még ott van a kis virágmaradvány, azt leszedem. Szivaccsal is megsikálom, majd egy 5 l-es üvegbe szórom úgy, hogy előtte mindegyiket késhegyével több helyen körbevagdosom, vagyis inkább szurkálom.

Egy jó nagy csokor megmosott kaprot rakok hozzá, a mustármagot, a koriandert, a feketeborsot, a babérleveleket és a borsikafűt is beleszórom. A fokhagymákat hosszában felszeletelem, és azt is hozzáadom.

Egy nagyobb lábosban vizet forralok, amibe 5-6 evőkanál sót is szórok. Amikor felforrt, lehúzom a tűzről, és egy kicsit hagyom hűlni, de még melegen öntöm rá az uborkákra. Nem töltöm teljesen tele, kenyérszeleteket rakok a tetejére, le is nyomkodom, majd tányérral lefedve kiteszem az erkélyre oda, ahol sokáig éri a délutáni napfény. Nem jó ha nagyon tűz rá a nap, de azért kapjon eleget. Néha meg kell fordítani, hogy ne legyen féloldalas. :)

Ebben a szép időben elég volt neki 3,5 nap, és elkészült. Ezután kisebb üvegekbe szedem át az uborkákat, a levet rászűröm, és hűtőszekrényben tárolva pár hétig is eláll.

Megjegyzés

Minden háziasszonynak más-más receptje van a kovászos uborkára, ez is egy a sok közül. Először csináltam Himalája sóval, nagyon gyorsan elkészült. Nem vágtam le az uborkák végeit, mert így is hamar megvan, és szerintem szebb így.

Burgonyával még nem próbáltam, a következő adagot majd avval csinálom.
- ekesandi

Ezek is érdekelhetnek

Friss