Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Körtetorta csokoládéöntettel

75 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A tortához:
  • 5-6 db körte
  • 25 dkg liszt
  • 15 dkg porcukor
  • 2 evőkanál barna cukor
  • 2 db tojás
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 csomag sütőpor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 mokkáskanál őrölt fahéj
  • A csokoládéöntethez:
  • 12,5 dkg étcsokoládé
  • 2 dl habtejszín

Elkészítés

Elkészítés: A körtéket hámozzuk meg, majd a magházat eltávolítva vágjuk fel nagyobb kockákra. Ezután tegyük bele egy serpenyőbe, adjuk hozzá a barna cukrot, és pár perc alatt főzzük puhára. Figyeljünk, nehogy szétfőjön a körte! Amikor már eléggé megpuhultak a körtedarabok, egy kanállal szedjük ki a főzéskor keletkezett léből, nem kell lecsepegtetni, sőt 1-2 evőkanálnyi lé is kerüljön rá. Ezután hűtsük ki egészen, mielőtt a tésztába kevernénk.

Egy keverőtálba tegyük bele a porcukrot, a vaníliás cukrot, az őrölt fahajat és az egész tojásokat, majd keverjük jó habosra. Amikor már jó habos, állandó keverés mellett csorgassuk bele az olívaolajat. Ezután szitáljuk hozzá a sütőporral összekevert lisztet, majd fakanállal keverjük össze. Végül óvatosan keverjük a masszához a puhára főzött, teljesen kihűtött körtét és 1-2 kanálnyi levet.

Egy 26 cm-es tortaformát béleljünk ki sütőpapírral (vagy vajazzuk és lisztezzük alaposan ki), majd öntsük bele a körtés-masszát. Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 40-45 percig, tűpróbáig (én légkeverésnél 160 fokon, 40 percig sütöttem).

A sütőből kivéve, még forrón szórjuk meg a torta tetejét ízlés szerint vaníliás porcukorral, majd hagyjuk teljesen kihűlni.

Ameddig a torta teljesen kihűl, készítsük el a csokoládéöntetet. A tejszínt melegítsük fel forráspontig, majd vegyük le a tűzről, tördeljük bele a csokoládét, majd addig keverjük, míg elolvad, és sima krémet kapunk.

Tálaláskor ízlés szerint szeleteljük fel a tortát, majd csorgassuk rá a csokoládéöntetet.

Ezek is érdekelhetnek

Friss