Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Koronavírus: ezeket az élelmiszereket ne hagyd le a bevásárló listáról karantén esetén

default user icon
MME
Itthon egyelőre még azért ennyire nem súlyos a helyzet, de jó felkészülni minden eshetőségre. Ha cselekedni kell, akkor legyünk tisztában azzal, hogy milyen élelmiszerre, illetve háztartási cikkre lehet szüksége karantén esetén. Így nem fogunk fel-alá pánikszerűen rohangál a zsúfolásig megtelt szupermarketek sorai között.

Bár jelen helyzetben még nem tudni koronavírusos megbetegedésről Magyarországon, ám a szakemberek véleménye szerint minimális az esélye annak, hogy országunkat elkerülje. Ausztriában, Tirol tartományban, Horvátországban, sőt már Romániában is regisztráltak megbetegedést. Sőt, egyáltalán nem kizárható, hogy már Magyarországon is jelen van a koronavírus, csak még nem tudunk róla, szóval valóban indokolt az óvatosság - mondta Rusvai Miklós virológus, az Állatorvostudományi Egyetem oktatója szerda reggel a köztévében.

A volt tisztifőorvos, Falus Ferenc azt mondta, hogy igazi baj akkor lenne, ha már követni sem lehetne azt, hogy itthon honnan indult a fertőzés, illetve ha egyszerre lennének megbetegedések Kelet- és Nyugat-Magyarországon.

Megrohamozzuk a szupermarketeket?

A Pénzcentrum úgy tudja , hogy a magyarok is elkezdték felhalmozni a tartós élelmiszereket és a háztartási cikkeket egy esetleges lezárástól, illetve karanténtól tartva. A lap azt írja  az Országos Kereskedelmi Szövetség információira hivatkozva, hogy trendszerűen még nem érzékelhető a roham a magyar kiskereskedelemben, de nem számítanánk fennakadásokra, ha hirtelen mindenki nagybevásárolni indulna.

Pánikra semmi ok!

Vészhelyzetről még egyáltalán nem beszélhetünk, ám azért jó, ha ezekben a napokban kicsit körültekintőbben és tudatosabban vásárlunk. Mielőtt boltba megyünk, érdemes felmérni a készletünket, hogy fölöslegesen ne pakoljunk mindent a bevásárlókosarunkba. Jó, ha a zsebedben, vagy a táskádban tartasz egy kézfertőtlenítőt. Legyen az spray, szappan, vagy gél, teljesen mindegy, a lényeg, hogy a gyógyszertárból szerezd be. Mindezek mellett egyéb fertőtlenítésre alkalmas, klórtartalmú tisztítószert is szerezz be, ha nincs otthon.

Alap élelmiszerek és háztartási cikkek

Érdemes beszerezni egy kisebb mennyiséget lisztből, olajból, cukorból is, de jól jöhet az instant élesztő, a porleves, a konzerv, és a tartós tej is kétszersülttel, vagy tartós kenyérrel kiegészítve.
Ha teheted, a fent említett alap élelmiszereken túl írd még fel a bevásárlólistára a kekszet, a lekvárt, a mézet, a müzlit, na és persze a kávét, vagy a teát se hagyd ki.
Sokáig eláll a burgonya, a répa és az alma is, de csak előnyünkre vállhat, ha vannak a kamrában olyan száraz alapanyagok is, mint a bab, a lencse, vagy a csicseriborsó.
Tankoljunk fel zöldség-gyümölcs konzervekből és mirelit-termékekből is, így szinte már biztosan nem fogunk hiányt szenvedni, ha időszakos fennakadások, illetve lezárásokat vezetnének be a koronavírus miatt.

gyógyszerek és vitaminok 

  • c-vitamin
  • multivitamin

Krónikus betegek esetében (pl. cukorbetegség, astma, szívbetegség) arra is nagyon figyeljünk, hogy a rendszeresen szedett gyógyszerek rendelkezésre álljanak akár gyógyszerhiány esetén is. Ha fogyóban vannak, akkor ne hagyjuk az utolsó pillanatra a recept kiváltását.

  • láz- és fájdalomcsillapító
  • hasfogó
  • hashajtó
  • kötszer

Jó, ha a fürdőszobában és körülnézel. Legyen szappan, fogkrém, mosópor és wc-papír is, na és persze ha valamilyen háziállatot tartasz, az ő igényeire is gondolj!

MEGVÉD A FOKHAGYMA ÉS A KÉZFERTŐTLENÍTŐ? TÉNYEK ÉS MÍTOSZOK A KORONAVÍRUSRÓL >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss