Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Körömpörkölt recept

180 perc
mester
megfizethető

Elkészítés

  1. A körmökről az esetleges szőröket lepörköljük, megmossuk, majd a köröm végétől kezdve éles késsel hosszában az inak mentén félbevágjuk. Keresztbe is bevágjuk a körmök végénél, alaposan megmossuk.
  2. Legalább egy 5 literes serpenyőben vagy lábosban a vöröshagymát zsíron megpirítjuk, megfuttatjuk a zúzott fokhagymát, megszórjuk pirospaprikával, felöntjük 1 dl vízzel, majd visszaforraljuk. A körmöket sózzuk, jól átforgatjuk benne. Ízesítjük a fűszerekkel, belevágjuk a paradicsomot, paprikát vagy a lecsót, meglocsoljuk a borral. Lassú tűzön elkezdjük főzni, néha alákevergetünk, hogy a bőr le ne ragadjon. Az elfőtt levét vízzel folyamatosan pótoljuk, megkóstoljuk, és ízlés szerint fűszerezzük.
  3. 2-3 óra főzést követően, amikor már kezd a csontról leválni a hús, a körmöket rövid lére főzzük, és igyekszünk kicsit körbepirítani.
  4. Mielőtt a krumplit beletennénk, a feleslegesnek tartott zsiradékot evőkanállal eltávolítjuk a tetejéről, majd a krumplit beleöntjük, felengedjük 5-6 dl vízzel, sózzuk, átkeverjük, és kb. 15-20 perc alatt készre főzzük. (A krumplit külön is megfőzhetjük sós, köménymagos vízben!)
  5. Kenyérrel és savanyúsággal tálaljuk.

 

Megjegyzés

Ez tipikusan az az étel, amelyet igyekszünk a nyilvánosság kizárásával fogyasztani, de nagyon finom tud lenni.
- gaby53

Ezek is érdekelhetnek

Friss