Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Konyakos csokitorta

MME MME
5/5
120 perc
mester
költséges
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 4 tojás
  • 2 evőkanál tej
  • 2 evőkanál konyak
  • 15 dkg vaj + a formához
  • 15 dkg cukor
  • 15 dkg finomra darált mandula
  • 1 evőkanál sütőpor
  • A krémhez:
  • 6 dkg fehér csokoládé
  • 2 lap zselatin
  • 3 tojássárgája
  • 2 evőkanál cukor
  • 4 evőkanál konyak
  • 3 dl tejszín
  • A csokoládébevonathoz:
  • 5 dkg cukor
  • 2 dk tejszín
  • 20 dkg csokoládé
  • 1 evőkanál konyak
  • A díszítéshez:
  • csokoládévirágok
  • cukorgyöngyök

Elkészítés

Elkészítés: 1. A tojásfehérjét kemény habbá verjük. Kikenünk, sütőpapírral kibélelünk egy 22 cm-es tortaformát. A sütőt 180 C-fokra előmelegítjük.

2. Az étcsokoládét összetörjük, és vízgőz felett megolvasztjuk. Habosra keverjük a tojássárgáját a tejjel, a konyakkal, a vajjal és a cukorral. Majd hozzáadjuk a csokoládét, utána a mandulát és a sütőport. Óvatosan belekanalazzuk a tojáshabot, összeforgatjuk, és a formába töltjük. A sütőben kb. 25 percig sütjük, majd hűlni hagyjuk.

3. A krémhez a tejszínt kemény habbá verjük. A fehér csokoládét megolvasztjuk. A zselatinlapokat hideg vízbe beáztatjuk. A tojássárgáját a cukorral és a konyakkal vízgőz felett habosra verjük. A zselatint kinyomkodjuk, és a még meleg tojáskrémhez keverjük, majd a csokoládét is hozzáadjuk, és addig keverjük, amíg a krém langyosra hűl. Ekkor a tejszínhabot is belekanalazzuk.

4. A kihűlt tésztát 2 lapra vágjuk, az alsót a krémmel megkenjük, majd rátesszük a másik lapot és kb. 2 órára a hűtőbe tesszük.

5. A csokoládébevonathoz a cukrot kis edényben karamellizáljuk. Hozzáadjuk a tejszínt, és felforraljuk. A tortabevonót összetördeljük, a karamelles tejszínhez adjuk a konyakkal együtt, és addig melegítjük, amíg jól kenhető krémet kapunk. A torta tetején egyenletesen elosztjuk, az oldalára is rákenjük. A süteményt cukorgyöngyökkel, csokoládédíszekkel dekoráljuk. Ha megkötött a bevonó, szeletelve tálaljuk.

Megjegyzés

Fotó: Springerpics - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss