Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Könnyű tejszínes-epres piskótatekercs

40 perc
mester
megfizethető
14 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás
  • Tej

Elkészítés

  1. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját kikeverjük a cukorral. A fehérjét kemény habbá verjük egy csipet sóval.
  2. A kikevert sárgájához beleszitáljuk a lisztet, összekeverjük, majd egy keveset kiveszünk a tojásfehérje habból és fellazítjuk vele a tésztát. Apránként beleforgatjuk a többi habot is óvatos mozdulatokkal, hogy ne törjön a hab.
  3. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben 8 perc alatt készre sütjük. (Tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e a tészta!)
  4. Egy konyharuhát megszórunk liszttel, rábátorítjuk a megsült piskótát, lehúzzuk róla a sütőpapírt és a konyharuhával feltekerjük még melegen. Hagyjuk kihűlni.
  5. Addig elkészítjük a krémet. A mascarponét a porcukorral habosra verjük, majd a tejszínt is kemény habbá verjük. A tejszínből veszünk ki díszítéshez, csillagcsöves habzsákba töltjük és félretesszük.
  6. A tölteléknek szánt eperszemekről levágjuk a leveleiket, megmossuk, majd lecsepegtetjük őket.
  7. A felvert tejszínt és a mascarponét összekeverjük, a piskótát kitekerjük, majd megkenjük a krémmel.
  8. A piskóta egyik szélélre sorbarakjuk az eperszemeket, majd ismét feltekerjük egy konyharuha segítségével jó szorosra.
  9. A tetejét tejszínes habrózsákkal és eperrel díszítjük. Hűtőbe tesszük 2 órára, hogy a krém megdermedjen. 

Megjegyzés

Most egy csodaszép, könnyű epres piskótatekercset ötlöttem ki. A piskóta aranysárga házi tojásból készült. Nem csak szép, nagyon finom is! - Szekeres Lajosné Klári

Ezek is érdekelhetnek

Friss