Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Könnyű kurkumás csirkesaláta

30 perc
bonyolult
megfizethető
6 adag

Elkészítés

Elkészítés: A felaprított lilahagymát a zsiradékon megpuhítjuk, rátesszük a felkockázott, sózott csirkemellet, összekeverjük, és kis vizet öntünk alá a pároláshoz. Úgy is lehet, hogy előtte kicsit állni hagyjuk a már előre hagymába és fűszeres sóba forgatott húst.

Mikor már nem sok van hátra a hús puhaságához, rátesszük a feldarabolt cukkinit, valamint mehet rá még egy adag hagyma, esetleg aprított fokhagyma is. Ekkor a legjobb meghinteni az egészet kurkumával (kb. 2 csapott kávéskanál) és borssal, ízlés szerint. A kívánt puhaságúra pároljuk az összetevőket.

Közben a többi zöldséget külön felkockázzuk, és ezeket oregánóval ízesítjük. Mehet rá más is, én ennyit szoktam rátenni.

A végén összekeverjük a cukkinis húst és a zöldségeket.

Hidegen, melegen egyaránt fogyasztható, szép és finom étel.

Megjegyzés

Mostanában már eszek húst, és olyankor a párolást részesítem előnyben. Amire a hús káros, azt kiegyenlítik a friss zöldségek. A cukkinit amolyan húsdúsítóként alkalmazom.

A kurkumát imádom, mert nem csupán gyönyörű sárga színt kölcsönöz az ételnek, hanem az ízén is sokat dob! Így nem csupán könnyű, de szép színes nyári étel is. - Sziluetta

Ezek is érdekelhetnek

Friss