Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Köményes házi kenyér

120 perc
rafinált
átlagos
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 1 kg teljes kiőrlésű kenyérliszt
  • 25 dkg Graham korpásliszt /vagy ha világosabb színű kenyeret akarunk, akkor fehér finomliszt/
  • 2,5 dkg élesztő
  • 2-2,5 dkg só
  • a liszt minőségétől függően 7,5-8 dl langyos víz
  • 2-3 mokkáskanál őrölt kömény
  • A sütőforma kikenéséhez:
  • margarin vagy zsír
  • A tetejére:
  • 1 tojás

Elkészítés

Elkészítés: Kimérjük a liszteket, beletesszük az őrölt köményt, és jól összekavarjuk. Már jóval előtte /legalább előző este/ szobahőmérsékleten kell tartani a liszteket. Kelesztőtálba szitáljuk, és a közepére 2-3 dl folyadék befogadására alkalmas mélyedést készítünk.

Kimérjük a vizet és a sót is. Összekeverés előtt a vízből kiöntünk egy teáscsészére valót, 2-3 evőkanál lisztet teszünk bele, majd csomómentesen elkavarjuk az élesztővel. Hagyjuk felfutni (kb. 20 perc). A maradék vizben feloldjuk a sót, és olyan helyre tesszük, ahol langyos marad.

A bögrében felfutott az élesztőt a kelesztőtálban készített mélyedésbe öntjük, majd a felületére a tál széléről liszttel teljesen betakarjuk. Addig várunk, míg a liszt meg nem repedezik, és imitt-amott a folyadék már ki is szivárog a repedésen. Ekkor kezdhető el a dagasztás. Addig gyúrjuk, amíg a tészta el nem válik az edény falától és a kezünkre sem ragad (ha nem búzalisztet használunk, a dagasztási idő lényegesen megnő). Előfordulhat, hogy ha több a korpa, akkor egy kicsit több vizet kell használni, de ha fehérliszttel dolgozunk, akkor kicsit kevesebb kell. A tésztának nem szabad sem keménynek, sem lágynak lennie, de ezt a többszöri probálkozás után már megtapasztaljuk. Elkezdődhet a kelesztés (kb. 40 perc).

A kelesztés alatt kizsírozzuk (margarinnal is lehet) a sütőformákat, és a zsiradékra lisztet szitálunk, egyenletesen eloszlatjuk a falán, majd a fölösleges lisztet gyúrótáblára öntjük.

A kelesztési idő letelte után (kelesztőtál fedele felpattan) a megkelt tésztát lisztezett gyúrótáblára öntjük, jól átgyúrjuk, 2 kissebb darabra vágjuk, majd kb. 1,5 cm vastagságú és a sütőforma hosszúságúra húzgáljuk szét. Mindenféle olajos magvakkal megszórhatjuk (szezám, tökmag, napraforgó, lenmag stb.) ízlés szerint. A bejglihez hasonlóan felcsavarjuk, és beletesszük a sütőformába.

Meleg helyre tesszük, majd kb. 1 óra kelési idő múlva a tetejét ízlés szerint keresztben vagy hosszában beirdaljuk, és a kevés sóval kikevert tojással a tetejét kenőtollal megkenjük. Még itt is megszórhatjuk olajos magvakkal.

A gázsütőt begyújtjuk, és teljes lángon felmelegítjük, addig, míg a pára az üvegről el nem tűnik, aztán kinyitjuk az ajtaját, és kiszellőztetjük, a legkisebb fokozatra állítjuk, és betesszük az előkészített tésztákat. A sütő aljára tehetünk kis hőálló edénykébe vizet (a párásabb környezet jobban kedvez a kelésnek). Aranysárgára sütjük. A sütési idő fele után a hőmérsékletet egy kicsit megemelhetjük. Sütési idő: kb. 1-1,5 óra.

Jó étvágyat!

Megjegyzés

Míg nem volt kenyérsütőgép, ezzel a recepttel minden héten kétszer sütöttem a család ellátására. Több év után újra visszatérek. Szerintem sokkal jobbak az ízek, ha kézzel készül a kenyér. - talaslaci

Ezek is érdekelhetnek

Friss