Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kolozsvári rakott pogácsa

MME MME
1/5
90 perc
rafinált
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

A pogácsa elkészítése: Az élesztőt felfuttatom a langyos tejben a cukorral, majd egy kanál lisztet keverek bele. Ha megkelt, a liszttel, túróval, kefírrel, vajjal, sajttal, a búzakorpával és kevés sóval jól összedolgozom, és a duplájára kelesztem. A kolozsvári húsos szalonnát apró kiskockákra vágom (a pogácsák közepébe kerül majd). Ha megkelt a tészta, 1 cm vastagságúra kinyújtom, kiszaggatom a pogácsaszaggatóval, és a pogácsákat vajjal jól kikent tepsibe sorba leteszem. A pogácsák között helyet hagyok (1-1,5cm), hogy ne érjenek össze a süléskor. Mindegyik pogácsára egy finom kolozsvári szalonnakockát teszek, és befedem egy másik pogácsatésztával. A pogácsák tetejét jól belisztezett, kisebb méretű szaggatóval rányomom, hogy jól összetapadjanak. A pogácsákat késsel megrácsozom, kicsit felsodrom. Felvert tojással megkenem a tetejét, köménymaggal megszórom. Körülbelül egy fél órát várok, majd előmelegített sütőbe teszem a pogácsákkal teli sütőlapot, és erős lángon kb. 30 percig sütöm.

Megjegyzés

Szeretettel küldöm a család egyik kedvenc pogácsareceptjét. A vendégeknek nem áruljuk el, hogy a pogácsában sült illatos szalonnát találnak, legyen ez meglepetés. A férjem imádja, szerinte Tokaji Furmint illik hozzá. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss