Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kolbászos-szalonnás tepsis krumpli

60 perc
bonyolult
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: A burgonyát héjában megfőzzük.

Amíg ez fő, addig egy tepsibe olajat öntünk, ebbe terítjük bele a szalonnát, amit előzőleg kakastaréjként bevagdosunk. Megszórjuk az apróra vágott fokhagymával, ennek a mennyisége ízlés szerinti lehet, én személyenként 2-3 gerezdet használtam és 2-3 mokkáskanál majorannával fűszereztem. Persze lehet ezen fűszereket mással is dúsítani, pl. bors, köménymag vagy egyéb fűszer ízlés szerint.

A burgonyát héjától megtisztítjuk, felkarikázzuk, és egyenletesen ráterítjük a fűszerezett szalonnára. A burgonyát is fűszerezzük, só, bors, hagymakarika stb. A tetejére rakjuk rá a karikára vágott füstölt kolbászt, ami lehetőleg száraz és házi legyen. Az egészet meglocsolhatjuk pár kanál olajjal.

Betesszük a sütőbe, aranysárgára sütjük, ez a burgonyán látszik majd legjobban.

Közben főzzük meg a tojásokat, majd a végén tálaláskor karikázzuk rá a tepsi tartalmára.

Jó étvágyat!

Megjegyzés

A fent megadott anyagok mennyisége csak tájékoztató jellegű, lehet több vagy kevesebb, kinek-kinek az ízlése szerint. - balazsjoska

Ezek is érdekelhetnek

Friss