Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kókuszos-currys bárány nyárson

MME MME
5/5
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók 8 személyre:
  • 90 dkg kicsontozott báránycomb (a zsiradék nagyját távolítsuk el)
  • 3 evőkanál olvasztott vaj (kenegetéshez)
  • 16 nagy jégsalátalevél (tálaláshoz)
  • 3 evőkanál friss, finomra aprított menta (tálaláshoz)
  • A marinádhoz:
  • 2 evőkanál mogyoróolaj
  • 3 gerezd finomra aprított fokhagyma
  • 1 kávéskanál piros currypaszta (vagy 1 evőkanál csípős currypor)
  • 2 evőkanál szójaszósz
  • 2,4 dl kókusztej
  • frissen őrölt feketebors

Elkészítés

Elkészítése:
1. A marinád: Serpenyőben melegítsük fel az olajat közepes hőfokon, majd adjuk hozzá a fokhagymát, és fakanállal keverjük kb. 3 percig, amíg megpuhul. Majd adjuk hozzá a currypasztát és a szójaszószt, és forraljuk további 2 percig. Végül adjuk hozzá a kókusztejet, keverjük meg, ízlés szerint fűszerezzük, és forraljuk fel. Forrás után szobahőmérsékleten hűtsük le.

2. A bárányhúst vágjuk kb. 2,5 cm-es kockákra, és helyezzük egy nagy, keskeny tálba. Öntsük rá a marinádot, jól keverjük össze, hogy a húst mindenhol fedje. Folpackkal takarjuk le, és éjszakára helyezzük a hűtőszekrénybe.

3. Amikor a grill készen áll, vegyük ki a marinádból a báránykockákat, csöpögtessük le, és szúrjuk a kockákat a nyársra.

4. Magas hőfokon kb. 6-8 percig grillezzük, amíg közepesen átsül. A grillezési idő felénél fordítsuk meg. A grillezés ideje alatt 2-3-szor kenjük be a vajjal.

5. A tálaláshoz helyezzük a salátaleveleket egy hosszúkás tál egyik oldalára, a nyársról lehúzott húst pedig helyezzük a tál másik oldalára. A húst sózzuk, és szórjuk meg aprított mentával.

6. Fogyasztáskor a húst göngyöljük a salátalevélbe.

Jó étvágyat!

Megjegyzés

Ehhez a fogáshoz az általános hozzávalókon kívül szüksége lesz édesítés nélküli kókusztejre és piros thai currypasztára, amelyek a legtöbb ázsiai élelmiszerboltban megtalálhatók. A grillezéshez pedig 8 db fém nyársra is.


Előkészítési idő: 25 perc + egy éjszakán át tartó marinálás
Grillezési idő: 6-8 perc
Mennyiség: 8 adag
- MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss