Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kókuszos csodatorta

45 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A tojásokat a porcukorral 4-5 percig verjük elektromos habverővel. Hozzászitáljuk a lisztet és a kakaóport, óvatos mozdulatokkal elkeverjük. 18 cm-es kikent, lisztezett tortaformába/karikába öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük (tűpróba!).

Hagyjuk teljesen kihűlni, majd 3 vagy 4 részre vágjuk (tetszés szerint).

Most jön a munka dandárja: a kókuszdión levő 3 pötty közül egyet kiszúrunk, és kicsepegtetjük a kókuszvizet egy pohárba. Baltával feltörjük a kókuszdió héját, hegyes késsel kifeszegetjük a kókuszhúst a héjból.

A felét kislyukú sajtreszelőn lereszeljük (sok kitartást!). Elkeverjük a cukorral, a mascarponéval, a vanília-kivonattal, 2 ekanálnyi kókuszvízzel (a többit igyuk meg!) és a keményre felvert tejszínhabbal.

A kókuszkrém kicsivel több, mint a felét rétegenként a tortalapokra kenegetjük, a maradékkal kívülről bevonjuk. A maradék kókuszhúst nagylyukú reszelőn lereszeljük (ez már könnyebben megy!), majd beszórjuk vele a tortát, ízlés szerint díszítjük.

Ezek is érdekelhetnek