hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kókuszkocka zablisztből

45 perc
egyszerű
megfizethető
4 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A sütőt alul-felül sütéssel 180 fokra előmelegítjük.
  2. A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját összekeverjük 5 dkg eritrittel, majd hozzáadjuk a lisztet és a sütőport is. Kevés vízzel nagyon sűrű, de krémes állagúra keverjük.
  3. A tojásfehérjét 5 dkg eritrittel kemény habbá verjük, majd óvatosan a tészta többi hozzávalójához hozzákeverjük.
  4. A tésztát sütőpapírral bélelt mély falú tepsibe (20x30 cm-es) simítjuk, majd az előmelegített sütőbe toljuk. Az első 10 percben ne nyissuk ki a sütőt, különben a piskóta összeesik. A 10 perc leteltével a hőfokot 160 fokra visszavesszük és további 15-20 percig sütjük.
  5. Az elkészült piskótát negyedóráig hűlni nagyjuk, majd egyenlő nagyságú kockákra vágjuk fel.
  6. A mázhoz egy főzőedényben alacsony lángon, kevergetés mellett felolvasztjuk a kakaóport a maradék 5 dkg eritrittel, a kókuszolajjal és 1 dl vízzel. Ha felolvadt a kakaópor, levehetjük a tűzről.
  7. A piskótakockákat először a kakaómázba, majd rögtön a kókuszreszelékbe forgatjuk. 

Megjegyzés

Szoktam úgy is készíteni, hogy a megsült piskótát kettévágom, vaníliás pudinggal megkenem az egyik lapot, ráborítom a másikat, majd kockákra vágom, és úgy forgatom a mázba és a kókuszreszelékbe. Így még finomabb!!! - Judit954

Ezek is érdekelhetnek

Friss