Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Klasszikus mézes krémes

120 perc
rafinált
átlagos
8 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás
  • Tej

Elkészítés

  1. A mézes krémes tésztájához a hozzávalókat, egy kevés hideg vízzel, egy robotgép segítségével összegyúrjuk, négyfelé osztjuk, és 30x35 cm-es, zsírozott tepsi alján lapokat sütünk belőle. (Elég nehéz kinyújtani, mert ragad, én úgy szoktam, hogy egy darabig nyújtom, majd a kicsit megmelegített tepsi közepére teszem és a kezemmel ott nyomkodom szét, aztán nyújtófával szép egyenletesre simítom, ott a tepsi alján. Így könnyen ki lehet nyújtani, mert a meleg és zsíros felületen könnyen nyújtható a tészta)
  2. Amikor kihűl, kemény lesz, szinte merev, vigyázni is kell, hogy ne törjön el, de a krémtől majd megpuhul. Minden lap előtt zsírozni kell a sütőfelületet!
  3. Elkészítjük a krémet: a tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját kikeverjük a cukrokkal, a liszttel, majd fokozatosan hozzá adjuk a tejet, és állandó kevergetés mellett összefőzzük.
  4. Ezután belekeverejük a tojások keményre vert habját, majd amikor már kihűlt, jól kihabosítjuk a szobahőmérsékletű, puha vajjal. (A krémet érdemes előttevaló nap megcsinálni, hogy megdermedjen, ne legyen folyós.)
  5. A kisült lapokat megtöltjük,  a 4 réteg lap között egyenletesen elosztva a krémet.
  6. A csokimázhoz a cukrot összekeverjük a kakaóporral, kevés vízzel összeforraljuk, és sűrűre főzzük. A tűzről levéve hozzákeverjük a hideg vajat, várunk kicsit, amíg sűrűsödik, majd a sütemény tetejére öntöjük, és egyenletesen elkenjük rajta. Hűvös helyen hagyjuk állni másnapig. Addigra megpuhul, a széleit körben levágjuk, és kockákra szeleteljük. 

Ezek is érdekelhetnek

Friss