Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Klasszikus csokoládészuflé

MME MME
45 perc
átlagos
4 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1.  Az összetört csokoládét gőz felett felolvasztjuk egy keverőtálban. Az olvasztott csokoládéba beleszórjuk a kakaóport, csomómentesre keverjük, majd hozzáadjuk a vajat is, amivel szintén simára keverjük. Hagyjuk hűlni (45-46 fokra, ez az a hőmérséklet, amit már kényelmesen elbír az ujjunk, ha belenyomjuk). 
  2. A tojássárgákat finoman felverjük, majd a csokis alaphoz keverjük. Ezt követően egy csipetnyi sóval nem túl kemény habbá verjük a fehérjét, majd óvatosan a csokiba forgatjuk. Egy nagyobb kanálnyi habot bátran hozzákeverünk, a többit tényleg óvatosan, forgatva, hogy ne essen össze.
  3. A – lehetőség szerint porcelán – szufléformákat vékonyan kikenjük vajjal, majd kakaóporral ügyesen behintjük őket. A csokis krémet a forma háromnegyedéig adagoljuk, majd legalább egy órára hűtőbe tesszük. 
  4. A sütőt előmelegítjük 230 fokra, majd 13-14 perc alatt készre sütjük a desszertünket. (Ne nyitogassuk a sütő ajtaját.) A kész szuflét kivesszük, 20-30 másodpercet pihentetjük, majd gyümölccsel, vaníliafagylalttal tálaljuk.

Megjegyzés

Recept és fotó: Baromfi Termék Tanács, Tojásszövetség - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss