Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kivitorta

MME MME
4/5
120 perc
rafinált
költséges
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: Huszonnégy cm átmérőjű, szétnyitható tortaformát béleljünk ki fóliával oldalt és alul is. Hámozzuk meg, és karikázzuk fel a gyümölcsöt, éles késsel vágjuk ketté a piskótákat. Állítsuk egyenként egymásmellé a felezett piskótákat a forma oldalára, béleljük ki az alját is. Tegyünk rá egy réteg kivit. A tejszínből készítsünk kemény habot, pihentessük a hűtőszekrényben. Áztassuk hideg vízben a zselatint, közben keverjük ki a túrót a tojássárgájával, cukorral és a joghurttal. Öntsük hozzá a narancs és a citrom levét. Melegítsük fel a kinyomkodott zselatint, majd azt is keverjük a masszához, vigyázva, hogy ne legyen csomós. A lehűtött hab felét is adagoljuk hozzá. Ezután terítsünk egy réteg krémet a gyümölcsre. Erre kerüljön még kivi, majd megint krém. Tegyük a tortát a hűtőszekrénybe fóliával fedve négy órára. Távolítsuk el a tortaforma oldalát és a fóliát is. Készítsük el a tortazselét a tasakon lévő utasítás szerint. A maradék kivivel borítsuk a krémréteget, majd kenjük rá a zselét. Tegyük hidegre még negyedórára. A tejszínhab maradékát töltsük habzsákba, díszítsük a torta tetejét ízlés szerint, majd babapiskótával dekoráljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss