Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kivis túrótorta

60 perc
rafinált
átlagos
6 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás
  • Tej

Elkészítés

  1. kivis túrótorta tésztájához egész tojásokat pár perc alatt keverjük jó habosra a porcukorral, majd állandó keverés mellett először csorgassuk hozzá a vizet, majd az olajat is, keverjük még 1-2 percig.
  2. A lisztet szitáljuk hozzá a cukros-tojásos habhoz, majd fakanállal forgassuk óvatosan össze.
  3. A tortaformát zsírozzuk lisztezzük ki, majd öntsük és simítsuk el benne a masszát.
  4. Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 15-20 perc alatt készre (én légkeverésnél 150 fokon, 15 percig sütöttem).
  5. A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.
  6. A túrót keverjük alaposan össze a porcukorral, a vaníliás cukorral, a reszelt citromhéjjal, és a citromlével.
  7. A pudingport keverjük simára 2 dl vízzel, majd főzzük sűrűre, végül pedig hűtsük ki.
  8. Ezután a kihűlt pudingot adjuk hozzá a túróhoz, és keverjük simára.
  9. A maradék 1 dl vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a zselatint, és addig keverjük, még teljesen feloldódik, majd hűtsük éppen csak langyosra.
  10. Ezután a zselatint szintén öntsük hozzá a túrós keverékhez, és keverjük alaposan össze. A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a túrós keverékhez.
  11. A kivit pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb darabokra, és óvatosan keverjük hozzá a túrós habhoz.
  12. A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, és helyezzük vissza a teljesen kihűlt tésztát. Öntsük rá a túrós tölteléket, majd egyenletesen simítsuk el, és helyezzük be pár órára, vagy egy éjszakára a hűtőbe, hogy a túrós töltelék teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.
  13. A teljesen megdermedt tortát vegyük ki a hűtőből, majd ízlés szerint rakjuk ki a tetejét vékonyan felszeletelt kivivel.
  14. Készítsük el a tasakon lévő leírás szerint a színtelen tortazselét, és egyenletesen öntsük rá a tortára, majd tegyük vissza a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen. 

Megjegyzés

Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss