Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

default user icon
MME
Előállítottak, majd azonnali hatállyal egy évre kiutasítottak Magyarországról két koszovói állampolgárt, aki tartózkodási és munkavállaló engedély nélkül dolgozott egy miskolci pékségben.

Közleményükben azt írták, a borsodi adóellenőrök próbavásárlást tartottak a pékségben, de a fizetés előtt az ott dolgozók hirtelen felfüggesztették a kiszolgálást. Az eladó és két pék a hátsó ajtón keresztül megpróbálta gyorsan elhagyni az üzletet, még a dagasztógépet sem kapcsolták ki.

Az adóellenőrök végül magukat igazolva megakadályozták a három dolgozó távozását, közülük kettőről derült ki, hogy koszovói állampolgár, magyar okmányokat, tartózkodási, munkavállalási engedélyeket nem tudtak bemutatni, és nem beszélnek magyarul. A NAV közleménye szerint az adóhatósági rendszerből kiderült, hogy a pékség feketén foglalkoztatta a dolgozókat.

Mivel a koszovóiak semmilyen dokumentumot nem tudtak bemutatni, a helyszínre érkeztek az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság munkatársai is. Az előállításhoz a Készenléti Rendőrség segítségét kérték, mivel minden jel az idegenrendészeti szabályok megsértését támasztotta alá.

 Az adóhatóság be nem jelentett foglalkoztatottak alkalmazása miatt mulasztási bírságot, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság pedig közrendvédelmi bírságot szabott ki a pékséget üzemeltető társaságra. A két koszovóit azonnal hatállyal egy évre kiutasították Magyarországról.

Megint az albán pékség?
Az albán pékek és cukrászok tényleg albánok, viszont nem Albániából származnak. A szakképzések leosztása gyakran nemzeti alapon történt az egykori Jugoszláviában, ez alapján pedig a koszovóiak lettek a villanyszerelők, a cukrászok és a pékek. Ők többnyire ma is ezeken a területeken tevékenykednek, ez a munkaerő pedig Magyarországra is szívesen jön. Tehát, az albán pékségek igazából koszovói albán pékségek.

 

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss