Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kevesebb hús, több egészség! Ha így eszel, akkor magadnak, és a bolygónak is jót teszel

Legyen hétfő a húshagyó kedd! A keresztény hagyomány szerint húshagyó kedden szabad utoljára húst enni, majd ezt követi a böjt. De miért ne tarthatnánk minden hétfőn egy olyan napot, amikor nem eszünk állati eredetű ételeket? Ennek sok előnye lehet, lássuk is, hogy melyek azok!

A húsfogyasztás csökkentése érdekében már számos mozgalom indult, többek között 2013-ban a Föld Napja Alapítvány indította el a hazai húsmentes hétfő kampányt, amely azután más-más formában, de folytatódott. Ennek alapvető célja a környezetvédelem volt, amely arra próbált rámutatni, hogy ha egyetlen ember egy éven keresztül hetente egyszer nem eszik húst, azzal 100 kilogrammal kevesebb szén-dioxid kerül a légkörbe évente, ez pedig igencsak jelentős mennyiség. Ezt a bizonyos hétfőt ma már más-más céllal, de egyre többen tartják. És hogy ennek milyen előnyei vannak? Lássuk!

HÚSMENTES RECEPTEK: 100 BÖJTÖS FOGÁS NEM CSAK VEGÁKNAK! - VÁLOGATÁS >>>

Könnyebb megemésztenünk

A növények sokkal könnyebben emészthetők, mint a húsok. Leggyorsabban a zöldségleveket és gyümölcsleveket dolgozza fel a szervezetünk. Ezeknek csupán 15-20 perc kell. A zöldségeket, rizst maximum egy órán át emésztjük, míg a húsokat akár több órán keresztül, ami rettenetesen leterheli az emésztőrendszerünket.

Jót tesz a szívünknek

Azt már számtalanszor hallottuk, hogy a szív,- és érrendszerünk meghálálja, ha rendszeresen fogyasztunk zöldséget, gyümölcsöt. Ennek oka, hogy ezekben rengeteg olyan vitamin és ásványi anyag van, amelyek erősítik a szívet, tisztítják az érrendszert, csökkentik a koleszterinszintet. Magas rosttartalmuk pedig az emésztésünkre van jó hatással, ami megakadályozza a súlyfelesleg kialakulását, ami szintén jó a szívünknek. Ha tartunk hetente egyszer egy húsmentes napot, akkor kénytelenek leszünk reggelire, ebédre és vacsorára is zöldséget vagy gyümölcsöt fogyasztani, esetleg teljeskiőrlésű gabonaféléket, és ezzel máris rengeteget tettünk a szívünkért. Egy Angliában végzett tanulmány kimutatta, hogy azoknál, akik nem, vagy csak ritkán esznek húst, egyharmadával csökkent a szívbetegség kockázata, alacsonyabb volt a vérnyomásuk és a koleszterinszintjük is azokhoz képest, akik napi rendszerességgel fogyasztottak húst. Éppen ezért ez tényleg egy megszívlelendő ötlet!

17 LAKTATÓ HÚSMENTES ÉTEL, AMI UTÁN NEM MARADSZ ÉHES >>>

Új ízek a tányérunkon

Mindannyiunknak vannak megszokott reggeli, ebéd és vacsora ételei. A reggeli szendvicsbe teszünk szalámit, kolbászt, sonkát vagy eszünk egy virslit, mert ezt szoktuk meg. Ha azonban van egy nap a héten, amikor ezt nem tehetjük, akkor muszáj lesz kipróbálnunk új ételeket, új ízeket. Tökéletes alkalom arra, hogy készítsünk egy új kencét, egy zöldségekből álló egytálételt vagy egy gyümölcsös zabkását. Az új finomságok nemcsak az ízlelőbimbóinkra hatnak, de a kreativitásunkat is növelik, és még az sem kizárt, hogy egy új hobbira teszünk szert ezáltal. Ez pedig már az egész szervezetünkre, hogylétünkre jó hatással van.

Spórolhatunk

Az idényzöldségekből, hüvelyesekből készült ételek jóval kevesebbe kerülnek, mint amikor húst hússal eszünk. Az olyan hüvelyesek, mint a bab, lencse, borsó ritkán kerülnek a tányérunkra, mert sokkal egyszerűbbnek tűnik húst készíteni krumplival. Pedig a hüvelyesek tényleg fillérekbe kerülnek, viszont isteni laktató finomságokat készíthetünk belőlük, ráadásul a fehérjetartalmuk is igen magas. De nem csak pénzt, hanem időt is spórolhatunk, hiszen a zöldségek elkészítése tényleg csak néhány percet vesz igénybe.

Miért pont hétfő?
Mert ez a hét első napja, valami újnak a kezdete. Kiváló alkalom arra, hogy mi is bevezessünk egy új szokást az életünkbe, vagy hogy mindjárt valami olyan szokással indítsuk a hetet, ami az egészségünket szolgálja. Ráadásul, ha azt mondjuk, hogy heti egyszer nem eszünk húst, azt kisebb eséllyel fogjuk betartani, mintha kiválasztunk egy konkrét napot.

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss