Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kétcsokis diótorta

MME MME
45 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

A diót egy serpenyőben szárazon, azaz zsiradék nélkül pirítsuk aranybarnára, majd daráljuk meg. A cukrot a kakaóval szitáljuk össze, és a tojások sárgájával keverjük habosra.

A tojásfehérjéket verjük kemény habbá, majd a darált diót apránként forgassuk bele és a masszából süssünk két kerek tortalapot. Ehhez egy 22 cm átmérőjű kapcsos tortaformát vajjal kenjünk ki és liszttel hintsük be. A massza felét öntsük az aljába, és 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt süssük meg.

A tortalapot emeljük ki a formából, tegyük rácsra hűlni, és közben a tészta másik felét ugyanígy süssük meg.

Amíg a lapok hűlnek, az étcsokoládét 100 ml tejszínnel tegyük egy lábasba, és lassú tűzön olvasszuk fel. A tűzről vegyük le, és 2…3 perc alatt keverjük simára, majd 30 percre tegyük a hűtőszekrénybe. Újra keverjük át, hogy fellazítsuk, majd a két tortalapot ragasszuk össze vele.

A maradék tejszínt a vaníliás cukorral verjük kemény habbá, és a tortát vonjuk be vele. A fehér csokoládéból faragjunk éles késsel széles forgácsokat. A torta tetejét és oldalát fedjük be vele, majd szeletekre vágva kínáljuk.

Megjegyzés

Ha a fehér csokoládét forró vízfürdőben megolvasztjuk, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és hagyjuk megdermedni, akkor könnyebb szépen kunkorodó csokoládéforgácsokat készíteni belőle, mint az eredeti táblás változatból. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss