Ő az, aki soha nem fárad el. Akinek mindig van ereje eltenni a friss gyümölcsöt lekvárnak és kompótnak. Akinek a kamrájában mindig akad egy kis sütemény. Aki mindig mosolyog és megbocsát, még akkor is, ha öreg, gyűrött, fáradt és magányos. De ezt az unoka sosem látja. Sosem.
Nagymamája mindenkinek van. Kettő. Kis szerencsével legalább az egyiket ismerheti életében, nagy szerencsével mindkettőt. Micsoda ajándék!
Én csak apai nagymamámat ismertem. Hét gyereket szült, az elsőt – az édesapámat – örökül kapta. Nyolc gyereket nevelt fel úgy, hogy a nagypapám földi dolgokkal nem nagyon foglalkozott. A nagymamám volt a motor, a működtető. Ő gondoskodott mindenről, a tiszta ruhától a terített asztalig, a teli fáskamrától az öt fiú és három lány jókedvéig. Naponta 10 emberre főzött. És mindig egy személlyel többre terített, mint ahányan ettek... Hogy miért? Egyszerű, de gyönyörű: ha véletlenül valaki betoppan, úgy érezze, várták... Csodálatos gesztus szerintem.
Anyai nagymamámat nem ismertem, bár szinte minden nap szóba került valamilyen módon gyerekkoromban, ettől persze kicsit úgy érzem, mintha mindig velünk lett volna... Karácsonykor mindig megsütöttük a nagyon morzsálódós mogyorótortáját, aminek annyira tömény és édes volt a tésztája, hogy csak cukor nélkül felvert tejszínhabbal kellett összeállítani, majd egy napig érlelni. És mindannyiunk kedvence volt a mandulás kétszersültje, ami hangzásra nagyon előkelő, de kb. 10 perc az összeállítása, 30 perc a kétszeri sütése.
Édes nagymamáim kézzel írott receptfüzetei nagyon különbözőek. Az egyikben csupa takarékos, olcsó és praktikus recept, a másikban úri és polgári ételek – amit nagy valószínűséggel gyakran olcsósított a praktikus asszony, mert hiszen oly időben élt ezen a földön…
Közeleg anyák napja. Biztosak vagyunk abban, hogy édesanyáink nem fognak neheztelni, ha mi most a nagymamákra emlékezünk. Azokra a drága hölgyekre, akik sokszor nem is tudták, hogy hölgyek, hanem egyszerűen csak tették a dolgukat - nőként. A szívüket és lelküket adták a családért, a gyerekekért, az unokákért.
Arra kérünk, küldd el nekünk a legfontosabb, legmeghatározóbb élményedet a nagymamáddal kapcsolatban. Lehet benne recept, de nem muszáj. Ha fotót tudsz küldeni - családit, régit, saját emléket - annak nagyon örülünk. Az emlékeket összegyűjtjük egy rovatban, hogy mindenki lássa, tudja, érezze, megértse, milyen szépek is az emlékek – és így ezeket talán tovább tudjuk ápolni. A beküldött receptekből pedig egy nagy válogatást készítünk – az ő emlékükre és a mi boldogságunkra. Hisszük, hogy annak örülnének legjobban, ha az emlékük, a receptjeik – a törődésük, figyelmük, odaadásuk – tovább élne. Csináljuk meg!
Várjuk történetedet, leveledet a mindmegette@mindmegette.hu címre!
A beérkezett történeteket itt olvashatod!
.jpg)
-(1).jpg)