hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kelkáposztás-baconös tészta

30 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A bacont és a lilahagymát apróra felkockázzuk, a kelkáposztát ízlés szerint felvágjuk, de ne legyen túl apró.

Egy serpenyőben elkezdjük zsírjára sütni a bacont, majd amikor már kezd színt kapni, hozzáadjuk a fenyőmagot, és tovább pirítjuk, hogy szép aranybarna legyen. Ezután hozzáadjuk az apróra felvágott hagymát, majd pár percig együtt pirítjuk tovább.

Végül beletesszük a felvágott kelkáposztát, ízlés szerint sózzuk, megszórjuk őrölt borssal, és alaposan összekeverjük. Pár percig tovább pároljuk, hogy a káposzta kicsit összeessen, majd egy pici vizet aláöntve puhára pároljuk. (Éppen csak egy pici vizet kell aláönteni, és addig főzni, míg a víz teljesen elpárolog.)

Ezután belecsipkedjük a mozzarrellát és belereszeljük a sajtot, majd összemelegítjük hogy a sajt szépen a káposzta és a bacon közé olvadjon. Ha szükséges, még utána fűszerezzük.

Közben a tésztát enyhén sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük, és rögtön a sajtos-baconös káposztára tesszük. Alacsony hőfokon, óvatosan összekeverjük, összemelegítjük.

Az elkészült tésztát rögtön tányérra szedjük, majd reszelt sajttal megszórva tálaljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss