Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kávés csokoládétorta

> 90 perc
rafinált
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók egy 26 cm-es tortához:
  • A tésztához:
  • 15 dkg liszt
  • 15 dkg porcukor
  • 6 db tojás
  • 2 teáskanál vanília-aroma
  • 2 evőkanál forró víz
  • 1 teáskanál sütőpor
  • A krémhez:
  • 20 dkg csokoládé (60%-os)
  • 6 dl habtejszín
  • 2 teáskanál instant kávé
  • 10 dkg darált mogyoró
  • 2-3 evőkanál porcukor
  • 0,5 dl mandulalikőr

Elkészítés

Elkészítés: A tésztához a porcukrot tegyük bele egy keverőtálba, adjuk hozzá az egész tojásokat, és robotgéppel keverjük jó habosra, legalább háromszorosára nőjön. Ezután állandó keverés mellett csorgassuk hozzá az aromát és a forró vizet, majd keverjük még pár percig. A lisztet keverjük össze a sütőporral, majd szitáljuk hozzá a tojásos-cukros habhoz, fakanállal óvatosan forgassuk össze a tésztát, majd öntsük bele a kikent, kilisztezett tortaformába.

Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30 perc alatt készre. Sütés közben a sütőajtót ne nyitogassuk, mert különben összeesik a piskóta. Amikor megsült, először pár percre csak résnyire nyissuk ki a sütő ajtaját, majd egészen, és így hagyjuk nyitott ajtónál még pár percig hűlni. Ezután vegyük ki a formából, helyezzük rácsra, és úgy hűtsük ki a tésztát egészen.

A krémhez tördeljük a csokoládét egy fém tálba, adjuk hozzá az instant kávét és 4 dl tejszínt. Tegyük a tálat vízgőz fölé, majd állandó kevergetés mellett olvasszuk fel a csokit. Ezután hagyjuk kihűlni, majd tegyük be a hűtőbe legalább 3 órára. Ezalatt az idő alatt besűrűsödik a csokoládé, de ettől még fel tudjuk majd verni!

A hűtőből vegyük ki a tejszínes csokoládét, majd robotgéppel pár perc alatt verjük fel habosra. Ezután adjuk hozzá a darált mogyorót és a porcukrot, majd fakanállal óvatosan forgassuk össze.

A teljesen kihűlt piskótát éles késsel vágjuk kétfelé, az alsó lapot tegyük bele egy tortaformába, locsoljuk meg a likőrrel, majd kanalazzuk rá a mogyorós csokoládékrémet, simítsuk el, majd helyezzük rá a másik piskótalapot. Tenyérrel kicsit nyomkodjuk le, majd tegyük be pár órára a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.

Tálalás előtt verjük fel lágyabb habbá a maradék tejszínt, majd kanalazzuk a torta tetejére, díszítsük csokoládéforgáccsal.

Ezek is érdekelhetnek

Friss