Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Karanténkilókat hozott a bezártság: így hízott a magyar a járvány alatt

default user icon
MME
Az emberek több mint 90%-a szedett fel plusz kilókat a hónapokig tartó bezártság alatt – derült ki a Turbó Diéta kutatásából. A kevés mozgás és a túl sok szabadidő egyaránt okolható a jelenségért.

Az elmúlt hónapok sok szempontból jelentettek nehézséget; a munkahelyek elvesztése és a bevételek csökkenése mellett a távolságtartás, szeretteink, rokonaink hiánya is nehezítette ezt az időszakot. Van azonban még egy szempont, amire nem készültünk fel előre, ám ami pár hét elteltével sokaknál elkezdett gondot okozni.

- Az egyértelmű, jól ismert problémákon túl egy nem is olyan meglepő jelenséget vettünk észre a diétázóinkon: a karanténkilók megjelenését, az extrém kevés mozgás és a több főzőcskézés eredményét. Ahogy teltek a karanténban töltött hetek, úgy fordultak hozzánk egyre többen azzal a problémával, hogy míg korábban tudták tartani a súlyukat, az elmúlt hetekben elindultak a kilók fölfelé. És míg az anyagi változásokkal és a bezártság alatti pszichés problémákkal viszonylag sok szakértő foglalkozik, a karantén alatt felszedett plusz kilókról eddig kevés szó esett. – magyarázza a kutatás alapötletét a Turbó Diéta szakmai vezetője, Handl Tamara.

Az egyik legnagyobb hazai diétás márka éppen ezért saját fogyasztói körében felmérést végzett, ami számszerűen is alátámasztotta a szakemberek tapasztalatát. A karanténkilókkal foglalkozó kérdőívet kitöltő 743 főnek csupán a 17,6%-a nyilatkozott úgy, hogy nem hízott az otthon töltött hetek alatt, tehát ötből mindösszesen egy embernél nem okozott súlyproblémát ez az időszak. A döntő többség (60,6%) 0-5 kilót szedett fel ez alatt a nagyjából két hónap alatt, 15,5% pedig 5-10 kilóval gyarapodott. Ami igazán sokkoló, hogy a kutatása alapján az emberek 6,3%-a 10 kilónál is többet szedett fel a koronajárvány miatti kényszerleállás idején, ami egészen extrém súlygyarapodásnak tekinthető ilyen rövid idő alatt.

Mivel ezek igen jelentős számok, a kutatás arra kereste a választ, hogy mi okozza, amiért az embereknek a szokottnál nagyobb nehézséget okoz a súlyuk megtartása. A eredmények alapján a vezető okok a túl kevés mozgás (24,6%), a rendszeresebbé váló főzés és étkezés (20,9%) és az unalom (19,7%), de sokaknak a családjuk élelmezése (17,8%), vagy a stresszevés okozott nehézséget.

Ezekkel az adatokkal összhangban a fogyókúrás piacon komoly élénkülés tapasztalható az elmúlt hetekben. A krízis enyhülésével az emberek egyre inkább szembesülnek a testsúlyukban bekövetkezett változással, ami ráerősít az ilyenkor megfigyelhető nyár eleji diétás időszakra. A bikiniszezon beköszönte idén egybe esik a karanténidőszak végével, így az emberek a megszokottnál is nagyobb mértékben fordulnak a fogyókúrás szerekhez, hogy nyárra leadhassák a most felszedett kilókat. A felmérése szerint az emberek 72,2%-a tervezi, hogy minél előbb nekiáll diétázni, 19,9 %-uk már fogyókúrázik is, majdnem 5% pedig a következő hetekre tervezi a diéta kezdését. Azoknak a száma elenyésző (3,1%), akik meg vannak elégedve az alakjukkal.

- Ezek a számok megerősítettek bennünket abban, hogy az új helyzet új diétázási szokásokat, módszert kíván. A karanténkilók elleni küzdelem jegyében 6 hetes diétaversenyt hirdettünk a zárt csoportunkban, hogy a fogyni vágyók egymást erősítve, a többiekből is motivációt merítve fogyhassanak. A verseny nyertese 7,2 kilót adott le ez alatt az időszak alatt, ami gyönyörű teljesítmény. Az elmúlt hetekben kidolgoztunk egy direkt a karantéinkilókra kifejlesztett diétát is. Az úgynevezett karanténdiétával 21 nap alatt segítünk leadni az elmúlt időszakban felszaladt kilókat, hiszen a beköszöntött nyári szezon mindenkinek sürgőssé tette a fogyást. – tette hozzá Handl Tamara, a Turbó Diéta szakmai vezetője.

ÍGY KÜZDD LE A KARANTÉN MIATTI ROSSZ ÉRZÉSEKET >>> 

5 SZUPEREGÉSZSÉGES DIÉTÁS ÉTEL AMI AZONNAL ÉS HOSSZAN ELTELÍT >>> 

8 TIPP AZ ÁLOMALAK ELÉRÉSÉHEZ - MIT SZABAD ÉS MIT TILOS A FOGYÓKÚRÁBAN? >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss