hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kapros saláta friss zöldségekből

MME MME
15 perc
egyszerű
olcsó
Hozzávalók

Elkészítés

Minden hozzávalót ízlés szerinti, de lehetőleg kisebb darabokra felvágtam. A paradicsomokat 8 részre, a paprikát negyedelt karikákra, az új lila hagymákat szintén, az uborkákat pedig félbe, majd három részre vágtam, és feldaraboltam.

Egy nagy keverőtálba először a lila hagymát vágtam, majd 1 kanál sóval meghintettem, jól összeforgattam, és fél óráig hagytam állni.

Ezalatt rászeleteltem a paprikát, majd ismét összekevertem. Erre kerültek az uborkadarabok, majd az egészet elkevertem 2 kanálnyi almaecettel és 2 kanál olívaolajjal. Egyenletesen megszórtam kevés szorbittal, majd elkevertem a nagyon apróra vágott kaporlevelekkel, melyeknek a szárait előtte eltávolítottam, és a fokhagymaolajjal, amit a következő módon készítettem.

A feldarabolt fokhagymát annyi olajjal kisebb edényben megöntöttem, hogy éppen ellepje. Fél órás ázás után a tört fokhagymából kioldódott illóanyaga, és az így keletkezett fokhagymaolajat kevertem a salátához (a megmaradt fokhagymát másnap a marhapörkölthöz használtam el, de a fokhagymaolaj helyett megteszi 4 - 5 gerezd szétnyomott fokhagyma is).

A feldarabolt paradicsomot külön edényben enyhén megsóztam, olívaolajjal megöntöttem, majd vigyázva, hogy ne törjön, a többi hozzávalóval elkevertem.

Hűtve javaslom fogyasztani.

Ezek is érdekelhetnek

Friss