Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kapros cukkinileves tojással

60 perc
egyszerű
költséges
2 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A cukkinit és a krumplit kisebb kockákra vágjuk. A hagymát felaprítjuk. A kaprot lecsipkedjük a száráról, majd szintén apróra vágjuk.
  2. A hagymát üvegesre pirítjuk a vajon és az olajon. Hozzáadjuk a felkockázott cukkinit, a krumplit és a kaprot, majd megszórjuk az ételízesítővel, egy csipet szerecsendióval és az őrölt színes borssal. Alaposan összekeverjük és felöntjük a vízzel. Ízlés szerint megsózzuk, és addig főzzük, amíg a cukkini és a krumpli megpuhul.
  3. A lisztet simára keverjük a tejföllel és egy kevés levessel, majd állandó keverés mellett a levesbe csorgatjuk. Felforraljuk a levest, majd egyesével óvatosan beleütjük a tojásokat, és a lángot mérsékelve, szép lassan még pár percig főzzük. (Ekkor már nem szabad megkeverni, csak kicsit rázogatni az edényt.)
  4. Tálaláskor a levest tányérba merjük, beleteszünk egy-egy főtt tojást, majd úgy kínáljuk.

Megjegyzés

Egy igazán könnyű, ám laktató leves a melyet jólesik elkanalazgatni egy meleg nyári napon. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss