Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Káposztás pirog

MME MME
6 3.5/5
90 perc
mester
átlagos
Hozzávalók
  • Hozzávalók 12 darabhoz:
  • 2 dkg élesztő
  • 2 kávéskanál cukor
  • 50 dkg liszt
  • 2 teáskanál vaj
  • olaj a sütéshez
  • A töltelékhez:
  • 1 kis fej káposzta
  • 2 tojás
  • 2 evőkanál vaj
  • bors

Elkészítés

Elkészítés: Az élesztőt 2 dl langyos vízben a cukorral felfuttatjuk. A lisztet átszitáljuk, közepébe mélyedést nyomunk, és beleöntjük az élesztőt. Alaposan összegyúrjuk a vajjal, egy csipet sóval, és kb. 30 percig kelesztjük.

A káposzta külső leveleit lefejtjük, a többit csíkokra vágjuk, leforrázzuk, hideg vízzel leöblítjük. A tojást keményre főzzük, majd hideg vízzel leöblítjük, meghámozzuk, és apróra összevágjuk.

A töltelékhez a vajat felolvasztjuk, beletesszük a káposztát, és 10-15 percig állandó keveréssel megpároljuk, majd kihűtjük. Hozzáadjuk az apróra vágott kemény tojást, sóval, borssal ízesítjük, és jól összekeverjük.

A megkelt tésztát lisztezett deszkán átgyúrjuk, 12 gombócot formálunk belőle, 5 percig pihentetjük, majd kb. 12 cm átmérőjű lapokra nyújtjuk. A lapok egyik felére 1-1 kanál tölteléket teszünk, a másik felüket ráhajtjuk, azaz félhold alakúra formázzuk. A széleket összenyomkodjuk.

Az így előkészített pirogokat lisztezett deszkán kb. 30 percig pihentetjük,majd előmelegített sütőben aranysárgára sütjük.

Ízlés szerint joghurtot adhatunk mellé.

Ezek is érdekelhetnek

Friss