Elkészítés: A tésztához fél liter tejet langyosra melegítünk, elkeverjük benne a sót, a cukrot, és belemorzsoljuk az élesztőt. Addig keverjük, míg a cukor el nem olvad, utána hagyjuk felfutni az élesztőt. Egy nagyobb tálba beleöntjük a szobahőmérsékletű lisztet, közepére helyezzük a zsírt, erre pedig ráöntjük a langyos tejet. Belehelyezzük a többi hozzávalót is, majd gyúrni kezdjük a tésztát. Annyi tejet adunk még hozzá, hogy a tészta ne legyen túl kemény, de lágy sem. Az átgyúrt tésztát kilisztezett nagyobb edénybe tesszük (mert duplájára fog kelni), a tetejét is megszórjuk liszttel, letakarjuk konyharuhával, és ráhelyezünk egy könnyű, puha párnát. Meleg helyen 1 órát kelesztjük.
A töltelékhez a káposztát lereszeljük (káposztareszelőn), majd megsózzuk, és 10 perc pihentetés után jól kicsavarjuk, hogy a felesleges lé ne maradjon a töltelékben. Nagy serpenyőben megdinszteljük a káposztát, és fehérborssal ízlés szerint meghintjük. Félretesszük hűlni.
A nyújtódeszkát belisztezzük, a megkelt tésztát a deszkára tesszük, és elosztjuk 24 gombócra. Minden egyes gombócot újragyúrunk kis kerek cipókká, és sorbarakjuk a gyúródeszka tetején. Meghintjük liszttel, majd letakarjuk konyharuhával.
10 perc pihentetés után kistányér nagyságúra nyújtjuk, az egyik felét megrakjuk a töltelékkel, majd ezt követően ráhajtjuk a tészta másik felét oly módon, hogy az a tölteléket teljesen letakarja. A ráhajtott felső tésztarészt összedolgozzuk az alsó tésztával úgy, hogy az ujjainkkal megnyomkodjuk a félkör alakú lepényt határozottan körbe. Ezt követően kizsírozott tepsire helyezzük, és villával megszurkáljuk 4-5 helyen.
Előmelegített sütőben szép pirosra sütjük. Sütés után a még meleg lepények tetejét megkenjük zsírral vagy vajjal. Hűvös, száraz helyen tartjuk, konyharuhával letakarva.
Szeretnél értesülni a Mindmegette legfrissebb receptjeiről? Érdekel a gasztronómia világa? Iratkozz fel most heti hírlevelünkre!
Feliratkozom a hírlevélre