Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kalocsai rétes palacsintával töltve

65 perc
rafinált
megfizethető
4 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás
  • Tej
  • Diófélék

Elkészítés

  1. A palacsintatészta hozzávalóit csomómentesre keverjük annyi szódavízzel, hogy a megfelelő állagot kapjuk, majd 30 percre hűtőbe tesszük.
  2. A meghámozott, lereszelt almát kinyomkodjuk, összekeverjük a cukorral, a fahéjjal és a kekszmorzsával.
  3. A zsemlemorzsát egy kevés vajon megpirítjuk, majd összekeverjük a lecsepegtetett meggyel, a cukorral és a fahéjjal.
  4. A darált diót leforrázzuk a cukros tejjel, majd összekeverjük a mazsolával.
  5. A palacsintatésztát olajjal kikent, felforrósított serpenyőben a szokásos módon egyesével kisütjük (12 darab lesz belőle), majd betöltjük a töltelékeket a palacsintákba. Felcsavarjuk, lehetőleg szorosan.
  6. Egy réteslapot nedves konyharuhára fektetünk, lekenjük olvasztott vajjal és ráfektetünk egy másik réteslapot, ezt is lekenjük olvasztott vajjal, azután a keskenyebbik felére elhelyezünk egy meggyes, mögé egy diós, a közepére pedig egy almás palacsintát. A réteslap két szélét a palacsintára hajtjuk, és óvatosan feltekerjük. Ugyanígy járunk el a többi réteslappal is.
  7. A palacsintás réteseket sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, a tetejüket lekenjük tojássárgájával, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 percig sütjük.
  8. Felszeletelve, porcukorral meghintve kínáljuk.

Megjegyzés

Nagyon különleges és laktató második fogás lehet tartalmas leves mellé, de desszertként is megállja a helyét. - Baloghné Judit

Ezek is érdekelhetnek

Friss