Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kalandozások a belga sörök világában, avagy a trappista szerzetesek üdvözlete

Nincs is annál egyszerűbb, mint otthon betérni egy vidéki kiskocsmába, s rendelésként csak annyit mondani a csaposnak: egy sört kérek. Úgyis csak egyfélét, egyfajtát mérnek, nem lehet belőle különösebb fennakadás... Persze nagy szerencse, hogy az egész világ nem egy vidéki kiskocsma, vannak helyek és testhelyzetek, ahol az ilyesmi már nem megy el.

Hűűű... Belgiumban szétáll az embernek a füle, amikor megáll akár egy egyszerű kis boltocskában is a söröspult előtt. Olyan választék van, annyi féle és fajta változat, hogy tájékozatlan fejjel valóban képtelenség választani. Persze nem is kell, hanem csak haladni szépen a pult mellett, és pakolni befelé a kosárba, sorban - lehetőleg mindegyikből - egyet-egyet.

Most épp egy Westmalle nevű sört bontottam fel, s be kell vallanom, hogy nagyon finom, de ezt többet nem is mondom, mert szinte mindegyik az. Eddig még nem sikerült ráfutnom olyanra, amelyik nem ízlett volna... Tehát a továbbiakban, amikor egy-egy sörfajtáról beszélek, nem mondom el róla, hogy finom, csak akkor szólok majd külön is, amikor megtalálom az elsőt, amelyik nem ízlett...

Előre jelzem azt is, hogy jómagam meggyőződéses sörivó vagyok (persze amikor eljutok egy-egy nevesebb borvidékre, éppenséggel azokat a nedűket sem vetem meg...), de csak a magam laikus módján, tehát nagy tanulmányokat egy-egy sörfajtáról nem tudok írni, jobbára inkább csak mesélni szeretnék... Azt viszont szívesen teszem! Csak úgy dől belőlem a lé meg a Lola... Izé... Akarom mondani: a szöveg, a duma, a bla-bla...

Igazából Belgiumban több különböző sört állítanak elő, mint bárhol a világon - s teszik ezt sokféle stílusban és ízben. Egy-egy átlagos belga állampolgár átlagban évente 100 liter sört *vedel* - s ehhez csatlakoztom most én is kicsiben. Rövid látogatásomnak köszönhetően idén 101 liter lesz az átlagos sörfogyasztásuk...

A leglepukkantabb bárokban is minimum negyven féle sör közül lehet választani. Mindehhez azonban az ország sörgyárai még hozzátesznek egy nullát: vagyis több mint 400 féle sört gyártanak. A falusi sörfőzdék többsége a feltételezések (no és persze a történelmi kútfők...) szerint már a XIX. század óta működik. Ezen belül minden kisebb város és közösség maga állította elő a saját sörét. Ezek közül mára – legalábbis a szakkönyvek szerint - mindössze száz darab maradt fenn, de a szakértők egyetértenek abban, hogy az ipari sörfőzdék is kiváló minőségű terméket állítanak elő.

Sarnyai Ödön

 

Sorozatunkat napról napra folytatjuk - élő adásban Belgiumból!
tovább >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss