Mesélek továbbá a tiroli csokoládétortácskákról, Kelemen denevérjéről és a csodás angol rózsáimról, amikhez véletlenül jutottam. Ráadásnak pedig van egy fantasztikus, mégis hiteles Mary Poppins-történetem is. Kezdjük is mindjárt ezzel!
Mary Poppins és az üvöltő szelek
"Fúj a szél, fúj a szél, de morog a szél! Apró ez a szoba, mégis belefér!" - nos, ez a magyar irodalmi megfogalmazás a huzatra (W.S.), az angol megfelelője ennek az Üvöltő szelek. Úgy ám! Mert nem csak arról van szó, hogy egy dombon lakunk, és irgalmatlanul fúj - bár azt sem lehet szó nélkül hagyni, és nem is fogom -, hanem arról, hogy a nyílászárók mellett (alatt, fölött, át) csak úgy süvít, visít be a szél, s száguldozik keresztül-kasul a lakásban. És akkor még nem beszéltünk a kandallóról! A kandalló kéményében valami rendszertanilag mindmáig beazonosítatlan (nyilván trópusi) állat lakik, aki odabenn fázik és ÜVÖLT.
Pedig ezeknél a mai kandallóknál egy szeleppel be lehet zárni a kéményt, amikor nem használjuk. No csak ne nyugodjunk meg túlzottan: én az imént erről a zárt állapotról beszéltem! Viszont érdemes elgondolni, mi lehetett anno az 1800-as évek közepén egy több kandallóval rendelkező hatalmas udvarházban, ami ráadásul egy hegy tetején állott... És egy pillanat alatt megértjük nemcsak az idézett regény címének egy jelentésrétegét, hanem egyes romantikus rémtörténetek keletkezési körülményeit is.
Szóval fúj a szél, hideg van, és esik, esik, esik. Áradnak a patakok a völgyekben, az erdei séták pedig leginkább az iszapbirkózásra hasonlítanak. Vasárnap, mikor végre kisütött pár órára a nap, a fiúk bemerészkedtek az erdőbe. Mondhatnám, hogy amint megtapasztalták, mi van a vastag avarszőnyeg alatt, futva menekültek... de az igazsághoz közelebb áll a "csúszva-mászva" kifejezés.
Látomás
Én magam az erdőt nem kockáztattam meg, én csak az iskolabuszhoz kísértem ki a gyerekeket a minap. Esernyővel és Flórissal a kezemben, nem nyílt terepen, hanem a házak közöt, védett helyen is majd'' elvitt a szél. Ekkor ismételten megvilágosodtam.
Megértettem, hogy nem is olyan fantasztikus ötlet, hogy Mary Poppins esernyővel röpköd. Jó ötlet, csak nem fantasztikus. Valóságosabb, mint gondolnánk. Épp csak az illusztráció nem stimmel. Vagy ki tudja...? Lehet, hogy a szuper (nevelő)nők szuper tudománya, hogy még esernyővel a kezükben is fegyelmezetten és rendezett külsővel tudnak röpködni. A tengerközeli angol dombságok időjárásához kevésbé szokott magyar anyukák viszont ezt a következőképp csinálják.
Mary Poppins (nyugodtan maradhatunk ennél a megnevezésnél) 3 gyermekével breaklépésben tart a busz felé - majdnem sikerül megvalósítani a nehéz mutatványt: előre lépünk, de hátra haladunk. Jobb kezében esernyő, kissé előre tartja, hogy lássanak is valamit az esőtől, és hogy mégis kapjanak levegőt a széltől. Bal kézben tizenöt hónapos-forma kisgyereket tart. Jobboldalt mellette a hatéves, balról az öt, birkóznak az elemekkel. Friss reggeli hajfonata már a múlté: frizurája mostanra leginkább valamelyik őrült ókori jósnőt idézi. A szembeszél úgy fúj, hogy farmernadrágja szoknyának látszik. Ekkor valami történik: Mary Poppins felemelkedik, ég és föld között egyensúlyoz egy pillanatig... majd egy hirtelen széllökés, és a két földre került kisfiú csak azt látja, hogy szegény anyjuk kifordított esernyőjébe kapaszkodva, az öccsükkel a karján jobbra kirepül a képből (mondjuk, mint szupernagyi...).
De hagyjuk is az irodalmi példákat! Maradjunk annyiban, hogy úgy fújt a szél, hogy a madarakat lefújta a madáretetőről...
Kelemen-nap
A hét első felében imigyen küzdöttünk az elemekkel, s hogy ehhez legyen elég erőnk, sütöttünk egy kis pizzát, főztünk paradicsomos káposztát pörkölttel, a maradékból pedig rizses húst készítettünk. Szerda este aztán a pénteki ünnepre terelődött a szó.
- Holnapután Kelemen-nap lesz! - újságoltam a fiúknak.
- Az mit jelent - kérdezte Kelemen -, onnantól 5 éves leszek?
(Angliában nem ünneplik a névnapokat, így nincs is tisztában vele, mit jelent, mivel jár.)
- Nem - mondtam -, holnapután lesz Szent Kelemen mennyei születésnapja.
- Akkor halt meg Szent Kelemen - profanizált Sebő.
- Akkor halt meg...??? De hát én nem haltam meg!! - vigyorgott a kis szent, mert persze rögtön magára vette a címet.
Természetesen már aznap este neki kellett fogni az ajándékkészítésnek. Sebőnek amúgy is ez az egyik kedvenc elfoglaltsága - no meg a képeslap-írás. Így aztán ő tényleg idejében nekifogott. Kele meg erős gondolkodásba esett, hogy minek is örülne legjobban. Végül kinézett magának egy denevért.
Én nem voltam ilyen serény, mindent péntekre hagytam. Azt gondoltam, vígan elkészülök mindennel, mire a fiúk megjönnek az iskolából: süti, denevér, vacsora...
Flóris azonban másképp gondolta. Minden Kelétől ellesett tudmányát összeszedve változatos programot biztosított nekem egész álló napra...Végül este a nagyfiúk helyett apa őt vitte el vásárolni, s így jutott egy kis időm, hogy lóhalálában elkészítsek mindent.
A sütemény-kívánság annyi volt, hogy kis tortácskák legyenek (muffinformában), és csokoládémáz legyen a tetején. A többit kegyesen rám bízta szentséges Kelemenem. Én pedig, élve a szabadsággal, a tiroli csokoládékenyér mellett döntöttem.
Tiroli csokoládékenyér
Hozzávalók:
10 dkg mandula
10 dkg dió
15 dkg étcsoládé
20 dkg puha vaj
20 dkg cukor
6 tojás
12,5 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
2 evőkanál rum
A mázhoz:
20 dkg tortabevonó csokoládé és egy kevés olaj
Elkészítés: A mandulát, a diót és a 15 dkg csokoládét ledarálom, a tojásokat szétválasztom. A lisztet, a mandulát, a diót és a sütőport összekeverem. A vajat a cukorral habosra keverem, majd apránként hozzáadom a tojások sárgáját, s azzal is kikeverem. Felverem egy csipet sóval a fehérjét. Végül összedolgozom a lisztes keveréket, a tojássárgás masszát és a felvert fehérjét, majd előmelegített, 180 fokos sütőben sütöm.
Az eredeti recept szerint ezt a süteményt kenyérformában kell sütni: úgy 45 perc kell neki, majd még 10 perc a kikapcsolt sütőben. Nekem igazán jól is jött most ez a mini tortácskás öltet, mert így sokkal hamarabb elkészültem az egésszel. Így kb. 15 percig sütöttem, és 5-8 percig hagytam pihenni őket. (Természetesen, mielőtt elzártam a sütőt, tűpróbával ellenőriztem, hogy jók-e már.)
Elég hamar ki is hűltek, jöhetett a csokimáz! Most, hogy végre nem kellett minden tízmásodpercben a szívemhez kapni, hogy mit csinál már megint a gyerek, hová mászott fel, mit vert le, mit tört össze, honnan esett le... most gyorsan haladtam. De az világosan látszott, hogy az a denevér, amit Kele a Szünidei elfoglaltságok nagy könyvében kinézett magának, s ami egyébként cseppet sem bonyolult, azért az már nem fog összejönni...
A mini tortácskák mellett pár bonbonnak valót is kisütöttem ebből a tésztából, s ezekből rögtönöztem egy denevért. Helyesebben kettőt, mert az elsővel nem voltam tökéletesen elégedett. Bekentem ezt is csokimázzal, és odaszerencsétlenkedtem fogpiszkálóval a cukorgyöngyöket az arcára, hogy valahogy mégis felidézze bennünk a denevér ideáját...
Ezután szimultán mosogattam és vacsorát készítettem. Persze nem kell, sőt - ismerve a körülményeket - nem is lehet nagy dologra gondolni: káposztás-sajtos-napraforgómagos melegszendvics volt az ünnepi vacsora - nyers kígyóuborkával.
Mire minden meglett, apa is megérkezett a heti bevásárlással és a "kis szabotőrrel". Összekolompoltuk a többieket is - és mindjárt ki is derült, hogy Sebővel valami nincs rendben. Fázott, mint a vadászeb. Lázas még nem volt, és a kilátásba helyezett csokoládés tortácskák tartották benne a lelket: hősiesen kitartott. Ennek igazán örültem, annál is inkább, mivel egyedül ő készült "rendes" ajándékkal.
Vacsora után először ő adta át a meglepetését, és az ünnepelt nagy örömmel bontogatta. Aztán én jöttem a denevéremmel. Kicsit szorongtam, mert ezt a második változatot sem tartottam főnyereménynek, és Kele kényes szokott lenni az ilyenekre... Először rezgett is a léc... nem ismerte fel, csak azt látta, hogy nem érnek teljesen össze a darabjai: valami tákolmány... már épp sírásra görbült a szája...
Sebő próbálta menteni a menthetőt:
- Tetszik neki, csak azt hiszi, el van rontva, hogy szétesett...
És igen, igaza volt: elsőre tényleg semmi mást nem látott rajta, csak ezt a hiányosságot. Aztán egy váratlan pillanatban felderült az arca:
- Ó, ez egy denevér!!! Itt vannak a fogai, itt a szárnya! Ó, de szép kis denevér!
(Édes, aranyos fiacskám, de rendes vagy, hogy ezt mondod...!)
Mert - valljuk be - az a szegény denevér elég kehes jószág volt... de ha kehes is, ha tákolt is, ha szét is esik - mégis ez volt a mi névnapi ajándékunk! És büszke voltam a kicsi fiamra, hogy fel sem merült benne, hogy kaphatott volna mást is...
Sebő és kívánságai: a kakaós csiga
Terveztünk még mulatságot is, de már késő is volt, betegünk is akadt. Sebőt apa mindjárt fel is szállította (mentőhelikopteren) az emeletre, és a "mentőtiszt", állapotának megfelelően ellátta.
A kiskölyök, szerencsére, betegen is humoránál volt:
- Apa, olyan jó, hogy itt vagy mellettem, és mindent megcsinálsz nekem - mondta -, így olyan, mintha lenne egy cselédem!
A másnapi menüt nagyjából ki is hagyta: hiába kívánta, nemigen bírt enni. Pedig sült pisztráng volt kapormártással és krumplival. Estére már nagyon éhes lehetett, mert erőnek erejével bedagasztatott velem egy kakaós csigát... de aztán a vacsoránál láttam, hogy nem muszáj még aznap kisütnöm, hisz az ételből is alig evett. Ment is a tészta a kamrába, alaposan meg is kelt másnapig. A tálból nem mászott ki, de - nevezzük néven a dolgot - túlkelt. Persze javítottam a helyzeten, ahogy lehetett. Tettem bele még lisztet, de mire feltekertem, szépen beszívta, és összevissza szakadt. Szerencsére nagyon nem estem kétségbe, mert tudtam, hogy muffinformákban sütöm majd ki. Nekem ugyanis szakadás nélkül is mindig kifolyik a töltelék egy része, és ezt a legutóbb már megelégeltem: akkor találtam ki a korszakalkotó muffin-dolgot és a zabot is, ami igen jó benne. Szóval, nagy nehezen feltekertem és felszeleteltem a tésztát.
Amikor kivettem, csak ámultam-bámultam, hogy milyen csudaszépek lettek!!! Mintha direkt ilyen rózsaformára szerettem volna! Pedig csak nyeklett-nyuklott, szakadt a tészta. S mégis! Úgy látszik, ez volt a jutalmam, amiért türelmesen bohóckodtam vele.
Aludtejes-zabpelyhes kakaós csiga
Hozzávalók:
30 dkg fehérliszt
30 dkg teljes kiőrésű búzaliszt
2 evőkanál napraforgóolaj
3-4 evőkanál cukor
2 dl aludttej
langyos tej - amennyit még a tészta felvesz
3 dkg élesztő
2 tojássárgája
egy csipet só
A töltelékhez:
3+3 evőkanál cukrozott kakaópor (bolti)
1+1 evőkanál keserű kakaópor
7,5 + 7, 5 dkg vaj
kb. 1,5 dl zab
kb. fél dl sűrű tejszín (legjobb a főzőtejszín)
fél-1 csomag vaníliás cukor
Elkészítés: A tészta hozzávalóiból kelt tésztát dagasztok, és megkelesztem. Majd a tésztát kétfelé veszem. A töltelék mennyiségeit azért így adtam meg, hogy ha valaki nem akarná kakaósra készíteni mindkét adag tésztát, akkor könnyebb legyen számolnia - meg azért, mert eredetileg én sem akartam. Komolyan megkísértett a gondolat, hogy diós változatot is csináljak, de a gyerekek leszavaztak, és végül a kakaó győzedelmeskedett. Emiatt viszont külön-kölön kevertem be mindkét adaghoz a tölteléket.
Visszatérve tehát: kinyújtom a tésztát (az egyik adagot). Megolvasztom a vaj egyharmadát, és azzal megkenem. Egy teaszűrőbe vagy szitába 1 evőkanál keserű kakaóport teszek, s azt egyenletesen rászórom a vajas tésztára. A többi vajat alaposan összekeverem a cukrozott kakaóval, majd ezt is rákenem a tésztára. Végül megszórom pár (2-3) kanálnyi zabpehellyel és feltekerem. Kb. másfél-két centis szeleteket vágok belőle, és muffinkosárkákba helyezem úgy, hogy a papírosok aljára is szórok egy kevés zabot. Javaslom, hogy ha nem kelt túl a tésztánk, akkor vagdossuk be kicsit késsel a felső széleit, azt hiszem, akkor épp így rózsafomára sülnek majd.
180 fokon sütjük kb. 20 percig. A vége előtt 5 perccel kivesszük, és vaníliáscukros tejszínnel megkenegetkük a tetejüket. Visszatesszük, de alacsonyabbra vesszük a hőfokot. Minél sűrűbb a tejszínünk, annál szebben beül a "szirmokba".
Varázslatos vasárnap reggel volt: több mint egy heti folyamatos esőzés, szél és zimankó után vége ragyogóan kisütött a nap. A madáretetőnkhöz visszatértek a madarak, és amíg sültek a csigák, többször elidőztünk az ablak előtt, és örömteli felfedezéseket tettünk: már nem csak cinegék, zöldikék, vadgalamb és feketerigó jött. Aznap először láttuk, hogy tiszteletét teszi nálunk a szajkó és a fenyőrigó is.
Nekik is, nekünk is ehhez a csodás vasárnaphoz méltó reggelink volt. Nekik napraforgó és búza, nekünk pedig illatos, meleg rózsamuffinok!
Múlt heti kalácsunk
Itt térek ki a múlt heti kalácsra, amit a cikk végén mára ígértem. Kakaós-marcipánosnak indult, és a fele az is lett, ám a másik felén módosítani kellett, Kelemen ugyanis annyiszor elmondta, hogy úúúútálja a marcipánt, hogy a nap végére Flóris is azt mondogatta a maga édes kis szelíd hangján, hogy "utájom, utájom". Így aztán a második tekercsbe nem kerülhetett marcipán semmiképp.
A tészta már megvolt: ugyanaz, mint a marcipánosé, csak ebbe más töltelék került. Éppolyan, mint a fent taglalt kakaós csigáéba, csak kicsit több vaj: kb. 10 deka és ennek megfelelően egy kicsivel több cukrozott kakaópor kellett bele (kb. 5 evőkanálnyi). A menet, a "zabozás" ugyanaz volt. Nagyon jól sikerült! Előbb elfogyott, mint a marcipános!
Egész csirke a levesben
Mint mondtam, Sebő nem nagyon bírt enni szombaton. S ha már enni nem tudott, hát ábrándozott. Kitalálta a másnapi menüt: legyen csirkeleves és egészben sült csirke rizottóval! Remek kis vasárnapi menü! Épp csak egy hibája volt: nem volt ennyi csirkém. Csak egy egész csirke állt a rendelkezésemre, meg némi sertéshús, de az szóba sem jöhetett. Sebő szemében azonban ez nem tűnt akadálynak. Hiszen máskor is csináltunk már olyat, hogy belefőztük a levesbe a húst, aztán kivettük és megsütöttük... Akkor most miért nem lehet? És tényleg? Mi akadálya? A csirke meg volt kötözve (de ha nem lett volna, megteszem magam), nem is volt túl nagy, volt épp megfelelő méretű fazekam is ahhoz, hogy belefőzhessem.
Másnapra meg is csináltam. A csirkét egészben beletettem a levesbe, mintha csirkhúslevest akarnék készíteni. Fűszereztem, ahogy szoktam (vöröshagyma, fokhagyma, petrezselyemgyökér, sárgarépa, zeller, édes paprika, petrezselyemlevél, só, bors, leveskocka - semmi több), majd kb. egy órán át lassú tűzön főztem benne. Időközben aztán eszembe jutott az is, hogy ennyi erővel megfőzhetném benne a rizottóhoz szükséges zöldségeket is, úgyhogy egy-egy adag borsót és felkockázott sárgarépát (tea)filterbe csomagoltam, bekötöttem a filter száját, és azt is a csirke mellé tettem.
Mikor úgy éreztem, elég a levesben fődögélésből, akkor kivettem a csirkét, egy tepsibe raktam. Beletettem egy leveskockát a belsejébe, majd beletömködtem a levesből kivett vöröshagymát. A csirke hátát vékonyan besóztam, megszórtam kakukkfűvel, és egy nyers fokhagymát is rádaraboltam. Ezután felszeleteltem 5 dkg vajat, és ezt is eloszlattam rajta: szépen lecsorgott a forró húson az olvadó vaj. Aláöntöttem egy keveset a levesből, lefedtem alufóliával, és addig sütöttem, míg porhanyós nem lett. Akkor levettem a fóliát, meglocsolgattam a levével, és megpirítottam.
Időközben elkészült a leves, és bele a grízgaluska. A rizs is megfőtt: kibontottam a filtereket, összekevertem, és lehetett is tálalni.
Próbáljátok ki ezt a csirkét!! Szerintem kevesebb macera, mint a nyers húst vajazgatni, töltögetni - és annyira finom!!! Lehet, hogy véletlen, de mintha a leves is finomabb lett volna, mint valaha.
Szerencsére vasárnapra megjött a nagyfiú étvágya is, evett is belőle: ebédre, uzsonnára, vacsorára - sőt még másnap is, amíg csak el nem fogyott.
Este aztán meg is dicsért rendesen: "Nekünk nagyon ügyes anyukánk van!! Ügyesebb is, mint kellene..."
És látjátok, ígértem megint bonbonokat, mert Sebő is, Kele is belelendült a "csokikészítésbe", s magam is gyártottam egyet a csokoládékenyér tésztájából. De ahhoz már egy újabb fejezetet (vagy könyvet) kellene nyitni. Gondoltam, ma végre utolérem magunkat a meséléssel, ám ismét csak azt kell mondanom, hogy majd legközelebb! Azért azoknak a bonbonoknak a receptjét nem tartom titokban addig: a facebook-oldalon megtaláljátok!
-(1)-(1).jpg)
